Kerek-kő

Páratlan hegyvidéki panorámát kínál a Zemplén egyik hírneves orma, a Kerek-kő. A zárt, sűrűn tagolt hegységi terep központjából annak változatos völgyrendszerére és élesen felszökő csúcsaira látunk ki, ám ezért meg kell dolgozni: a Kerek-kő a településektől távol, az erdők ölelésében fekszik.

Köves aljú tölgyesben éri el az ösvény a Kerek-kő rózsaszínes riolitszikláját, ami büszke trónként, élesen tör elő az erdős középhegység szívében.

Kisétálva rá mellbevágó a panoráma: hegyek és hegyek mindenütt, az ország azon kevés pontjainak egyikéről szemlélődünk, ahonnan nem tűnik fel síkság egyik irányban sem. Végeláthatatlan, völgyekkel és meredeken felszökő csúcsokkal telt terepben gyönyörködhet az, aki elvetődik erre a világvégi pontra. A látvány mintha a rég feldúlt vadon elveszett világának darabkája, utolsó kis mentsvára lenne. Annak ellenére is, hogy sajnos nincs olyan irány, ahol ne az óriási tarvágások szabdalnák az erdőt.

Szemben a Csattantyús-hegy (egykori kitörési központ roncsa) magasodik, jobbra tőle, a háttérben a Milic-csoport gerince jegecesedik. Éppen feldereng a Hegyköz medencéje is, legközelebb pedig a Kemence-patak völgye ívelődik mélyen a hegység szíve felé. Csupacsúcs terep, meredek partokkal övezett völgyek jellemzik a tájat.

A sziklát felépítő riolit lávája alig folyik, a felszínre érve szinte azonnal megdermed, és meglehetősen ellenálló. A Magas-Zemplén sziklabástyáit az utolsó jégkorszakban uralkodott jégkörnyéki éghajlaton gyakori fagyás-olvadás váltakozása faragta ilyenné: a kőzet repedéseibe befolyva a víz újra és újra megfagyott, térfogata megnőtt, így lassan, apró darabonként szétpattintotta, felaprózta, visszabontotta a tömböket. Lábuknál kiterjedt törmeléklejtő tanúskodik a lassú, napjainkban csökkent intenzitással zajló folyamatról, mely lassan falakká, ha több oldalról hat, tornyokká fabrikálja a nyersen álló kőzetfelszíneket. A riolit anyagú Kerek-kő kivételes a hasonló keletkezésű társainak sorában, hiszen azok andezitből épülnek fel.

Szerző: Dömsödi Áron

Tömegközlekedéssel

  • Ha Újhutáról hódítjuk meg a sziklát, a Háromhuta (Újhuta), autóbusz-forduló megállóhelyről kell nekivágni.
  • Indulhatunk Kőkapu felől is, ebben az esetben a pálházi kisvasút végállomásáról, Rostallóról érdemes nekivágni. (A kisvasút csak szezonálisan és ritkán közlekedik.)
  • Elérhető a szikla a pálházi kisvasút Komlósi-völgy megállóhelyéről is. (A kisvasút csak szezonálisan és ritkán közlekedik.)

Megközelítés

  • Újhutáról a falu északi végéhez vezető K◼ jelzésen kell elindulni, és azt követni a Kéktúráig. A K jelzésen jobbra fordulva nincs messze az elágazás, ahonnan bal felé, a K▲ jelek vezetnek ki a Kerek-kőre (5,5 km, 249 m szintemelkedés).
  • Rostallóról a S jelzésen kell követni az Ördög-völgyet, majd a Mlaka-rétnél balra fordulni a K jelzésre. Erről balra a K▲ jelzés vezet ki a Kerek-kőre (5,9 km, 304 m szintemelkedés).
  • A Komlósi-völgy megállótól a Z jelzés vezet a Gerendás-rétig, ahol jobbra kell fordulni a K jelzésre. Erről a K▲ tér le jobbra, és kalauzol ki a Kerek-kő ormára (8 km, 323 m szintemelkedés).

Parkolás

  • Újhután a falu szélén, vagy a község központjában találni parkolóhelyet.
  • Rostalló felől közelítve a Kőkapu étterme előtt lehet parkolni.
hacklink satın al 向日葵 bursa escort bayan bursa escort antalya escort antalya bayan escort antalya escort bayan escort antalya kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş betsmove betsmove giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet padişahbet matbet Deneme Bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu grandpashabet Jojobet Giriş Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Güvenilir Bahis Siteleri Milanbahis Milanbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Yatırımsız Bonus Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Marsbahis Jojobet Giriş Marsbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casibom holiganbet jojobet jojobet jojobet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu 2026 Deneme Bonusu Deneme Bonusu Güncel Deneme Bonusu Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Casibom Grandpashabet Casibom Grandpashabet Casibom Giriş Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Yatırımsız Bonus Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu 2026 Casibom Casibom Giriş Fixbet Fixbet Giriş jojobet jojobet holiganbet Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis Milanbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Milanbahis Milanbahis Giriş Milanbahis jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş