Sólyom-kő

A Sólyom-kő a Tokaji-hegység északnyugati peremének nagyjából egyetlen természetes kilátóhelye, amit jelzett úton elérhetünk. Egy sötét sziklatorony-együttes, melynek tetejére nem nehéz felkapaszkodni, de a tágas panorámáért mindenképpen érdemes.

A kb. 700 méteren elhelyezkedő sziklatornyok magassága 20-27 méter között változik. Tetejükről jobbra nézve a Hernád síkját, az azt pöttyöző apró falvakat, illetve a folyó túloldalán már a Cserehát erdőfoltos hátait láthatjuk. Alattunk a Szerencs-patak völgye mélyül, szemben a szabályos kúp alakú Gergely-hegy erdős oldala, illetve a hasonló magasságú Bán-hegy magasodik. Hatalmas erdőséget, emberi jelenléttől mentes kis vadont vehetünk szemügyre a sziklakéményekről, melyek közül többnek a tetejét is meglátogathatjuk. A Gergely-hegy mögött feltűnnek a Huta-völgyet szegélyező vonulatok is.

Már az erdőből nézve is izgalmas látvány a Sólyom-kő együttese: a fák közt sötét sziklagólemeket, alattuk kisebb-nagyobb darabokból álló kőtörmeléket látunk. E szirt egy úgynevezett krioplanációs szikla, azaz a fagy okozta elegyengetés egyik szüleménye. A pleisztocénban, a kb. 10 ezer éve véget ért jégkorban hidegebb és magasabb hőmérsékletű időszakok váltották egymást. A hideg periódusokban, fagy körüli hőmérsékleten folyamatos volt a fagyás-olvadás okozta aprózódás: a lemezes szerkezetű kőzet repedéseibe befolyó víz megfagy, jéggé alakul, ezáltal térfogata megnő, és tágítja a repedéseket, így apró darabokra szabdalja a kőzetet. Az évmilliós léptékű folyamat eredményeként a hegyoldalak nyers kőzetfelületekkel tűzdelt részein sziklafalak és -tornyok keletkeztek, lábuknál pedig az aláhulló darabokból felgyűlt, kiterjedt törmeléklejtőket fedezhetünk fel. A folyamat ma is tart, csak éppen jóval kisebb intenzitás jellemzi a magasabb hőmérséklet miatt.

Tömegközlekedéssel

  • A faluba Novajidrány és Vilmány felől érkeznek buszok, a Hejce, községháza buszmegállót kell célba vennünk.

Megközelítés

  • Hejcéről a P◼ jelzés érkezik a Fehér-kúthoz, ahonnan a P, majd arról balra a P▲ jelzést kell követnünk a Sólyom-kőig (5,3 km, 410 m szintemelkedés).

Parkolás

  • A falu szélén hagyhatjuk autónkat, de Hejce központjában is találunk pár parkolóhelyet.
Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.