Károly-kilátó

A Károlyi-kilátó Magyarország és Szlovákia határán, a Kis-Milic 880 m magas csúcsán áll.

A kilátót 2015-ben avatták fel. Az építtető Északerdő Zrt. munkatársai úgy határoztak, hogy a kilátót a nagykárolyi Károlyi család előtt tisztelegve Károlyi-kilátónak nevezik el. A család ugyanis évszázadokon át gondos birtokosa volt a környező erdőknek, mezőknek, településeknek.

A 16,8 méter magas, tájba illeszkedő torony tartószerkezete rétegelt fenyőből készült, a járófelületet pedig tölgyfa borítja. A négyszögletes, háromszintű építmény legmagasabb járószintje 11 méteres magasságban van, ahonnan tiszta időben lenyűgöző panoráma nyílik a Hegyközre, a Zempléni-hegység északi részére egészen Sátoraljaújhelyig. A füzéri vár látványa sem utolsó innen.

Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség

Tömegközlekedéssel

  • A Füzér, községháza nevű buszmegálló esik legközelebb a kilátóhoz. 
  • A Pusztafalu, vegyesbolt nevű megállóból is indulhatunk. 

Megközelítés

  • Füzéren a buszmegállóból északi irányba induljunk a K jelzéseket követve (4,6 km).  (A kilátó a K és a Z jelzések találkozásánál található.)
  • Pusztafaluból délnyugati irányba induljunk a K◼ jelzéseken. 1,9 km után a kereszteződésben jobbra kövessük az Országos Kéktúra K jelzéseit a kilátóig (összesen 5 km).

Parkolás

  • A füzéri vár alatti parkoló fizetős, de a település központjában a KRESZ szabályainak megfelelően ingyenesen letehetjük az autót. 
  • Pusztafalun ingyenesen parkolhatunk. 
Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler online casino online casino perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş Holiganbet Holiganbet Giriş Holiganbet Güncel Giriş Superbetin Superbetin Giriş Superbetin Güncel Giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş betcio Betcio Giriş betcio güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş Piabet Piabet Giriş Ngsbahis Ngsbahis Giriş İnterbahis İnterbahis Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Coinbar Coinbar Giriş Limanbet Limanbet Giriş İmajbet İmajbet Giriş Restbet Restbet Giriş Matbet Matbet Giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Belugabahis Belugabahis Giriş Online casino nz Best payout online casino nz matbet jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel matbet romabet lunabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş Meritking Perabet Holiganbet jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş