Sárospatak | V. András Étterem és Kávéház

otodik andras 01

Cím: 3950 Sárospatak, Béla Király tér 3. (térkép)
Telefon: +36 47 312 415, +36 30 953 5055
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: otodikandras.hu

Sárospatak belvárosában egy műemlék jellegű, 1795-ben épült ház emeltén található az étterem, a földszinten az élelmiszerüzlet. Az étteremben egy nagyobb, négy kisebb terem, egy galéria és kerthelyiség áll a vendégek rendelkezésére. Kb. 170 fő ellátását tudjuk biztosítani az épületen belül és további 60 személyét a kerthelyiségben. Konyhánk tradicionális magyaros ételekkel várja vendégeit, amelyhez a megfelelő hegyaljai bort kínáljuk. Egy festmény galéria található az éttermen belül, amely főleg sárospataki kötődéssel vagy gyökerekkel rendelkező, híres és elismert festőművészek (Urbán György, Gyémánt László, Puha Ferenc, Aknai János, Somogyi György, Fe Lugossy László) képeit mutatja be.

Az utóbbi 10 év során, évente többször vettünk részt szabadtéri rendezvények ellátásában (étel, ital). Ételválasztékunkban szerepelt: Hegyaljai babgulyás, Bodrogközi raguleves, lebbencsleves és a faszénen/roston sütés teljes választéka. Specialitásunk a saját készítésű kenyérlángos, amely köretként funkcionál a sültekhez és az agyagcsuporban sült zsemletészta, füstölt tarja, füstölt házi kolbász és füstölt sajt töltelékkel (Pataki csupor).

Rendelkezünk fatüzelésű, házi agyagkemencével is. Ez a látványsütöde alkalmas a vendégek előtti kenyérlángos sütésre (tejföl, császár szalonna, füstölt sajt). Ebben melegítettük a sárospataki kerámiatálban készült Kolozsvári töltött káposztát (füstölt szalonna, füstölt kolbász), juhtúrós sztrapacskát tepertővel, mustáros-hagymás csirkemellet cipóban tálalva, mexikói csirkemellet cipóban tálalva, füstölt csülök tejszínes-gombásmártásban, csípős csirkemellet cipóban tálalva.

Roston sütünk: rabló húst, fűszeres, natúr csirke- és pulykamellet valamint lacipecsenyét. Roston csirkemell dorozsmai tésztával. Ezekhez köretként kenyérlángost adunk.

Italválasztékunkban szerepeltek: sörön, üdítőn, ásványvízen és kávén kívül a tokaji minőségi borok (furmint, hárslevelű, muskotályos) és különleges minőségű borok (szamorodni, aszú, máslás, fordítás) széles választéka. Továbbá házi ágyas pálinkák (szilva és barack).

Több éven keresztül Családi Nap néven 10, 000 fős szabadtéri rendezvény ellátását is lebonyolítottuk és szervezésében vettünk részt. 2005 augusztusában többek között részt vettünk a Sziget Fesztiválon a Hajógyári szigeten, Zemplén Művészeti Napokon, Tokaji Bornapokon és a Tolcsvai Bornapokon. Cégünk támogatja a Patak Képzőművészeti Csoportot (Aknai János, Puha Ferenc, feLugossy László, Somogyi Ferenc, Gubis Mihály) képzőművészeti táboruk ellátásával és kiállítások szervezésével.

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet güncel grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet holiganbet güncel pusulabet sahabet onwin betcio betcio giriş atlasbet atlasbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matsosyal matsosyal matbet matbet giriş matbet matsosyal grandpashabet grandpashabet grandpashabet royalbet kingroyal kingroyal giriş holiganbet giriş grandpashabet casinomilyon casinolevant nesinecasino ibizabet esbet amgbahis betsalvador palacebet grandpashabet holiganbet holiganbet giriş egebet egebet giriş betcio betplay atlasbet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş pashagaming