Megyaszói Tátorjános

megyaszoi tatorjanos 01

A védett terület nagysága: 35 hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Megyaszótól nyugatra, a Hernád partján húzódik. (térkép)
Látogatás: Engedéllyel látogatható.
Kezelő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

A vízrendezések ambivalens folyamatát csak néhány folyónak sikerült megúsznia Magyarországon ezek egyike a jobbára ma is girbegurbán kanyargó Hernád. A folyó máig többé-kevésbé szabadon alakítja bontja és építi partját, és néhol még a galériaerdők természetes foltjai is fellelhetők (már csak ezért is érdemes lenne további partszakaszait is védelem alá helyezni).

Az egyik ilyen értékes terület a Megyaszó melletti folyórész, ahol a Hernád vastag löszrétegen a Szerencsi-dombság szegélyén tör keresztül, magas löszpartot vágva a tájba. Ezen a kis, emberektől védett helyen, a meredek löszfal tövében maradt fenn a tátorján egyik utolsó hazai populációja. (Értékes a terület madárvilága is, hiszen a leszakadó löszfalakban gyurgyalagok fészkelnek, a Holt-Hernád egyébként meseszerűen szép tájat formáló területe pedig védett vízimadarak élőhelye.)

A tátorján az ázsiai sztyeppék jellemző növénye, elterjedését alapvetően meghatározza, hogy kizárólag meleg, löszös területeken él meg. A Kárpát-medencében egykor gyakori volt, így az erdélyi Mezőségben és az Alföld több táján is (de már a huszadik század elején is kipusztulás szélén állt), elterjedési területe nyugat felé egészen Morvaországig ért. Az akár egy méter magasra is megnövő, bokrosodó, keresztes virágú a szó szoros értelmében tájképi értékkel bíró, jellegzetes hangulatot árasztó növény májusi virágzása megkapó élmény: távolról hatalmas, fehér viráglabdaként pettyezik zöldellő környezetüket.

A tátorján egykor emberéletek sokaságát mentette meg káposzta ízű, gyakran méter hosszú és karvastagságú gyökerével sokan vészelték át a középkori éhínségeket (a vándorló tatároknak pedig egyik fő tápláléka volt). Mára az ősgyepek feltörésével a kipusztulás szélére került, ezért hazai élőhelyei szigorúan védettek.

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al holiganbet jojobet jojobet matbet egebet giriş egebet matbet matbet giriş imajbet imajbet giriş perabet perabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş coinbar coinbar giriş restbet giriş restbet egebet güncel giriş egebet coinbar giriş coinbar interbahis interbahis giriş mariobet mariobet giriş klasbahis güncel giriş klasbahis artemisbet artemisbet giriş klasbahis giriş klasbahis restbet restbet giriş egebet egebet giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş superbetin superbetin giriş perabet perabet giriş pashagaming tarafbet editörbet perabet perabet giriş grandbetting hitbet xslot betkom giriş betkanyon giriş perabet perabet giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş alobet alobet giriş marsbahis marsbahis giriş milanobet jojobet grandpashabet wbahis casinoroyal ibizabet amkbet holiganbet betgit cratosroyalbet cratosroyalbet tlcasino perabet perabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş superbetin superbetin giriş kingroyal kingroyal giriş holiganbet jojobet grandpashabet kralbet kralbet giriş jasminbet jasminbet giriş ikimisli ikimisli giriş meritbet meritbet giriş sekabet sekabet giriş