Megyer-hegyi Tengerszem

001 tengerszem

A védett terület nagysága: Egy hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Sárospataktól északra, a Megyer-hegyen található. (térkép)
Látogatás: Szabadon látogatható.
Kezelő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Magyarország egyik legkisebb védett területe története sok tekintetben mégis tükrözi a hazai védett természeti értékek és tájak jellemző vonását: az ember és a természet egymásra épülő tájalkotó hatását.

A Sárospataktól északra emelkedő vulkáni kúpok a Király- és a Megyer-hegy a Tokaj-hegység részét képezik. Anyaguk porózus, könnyen morzsalékossá váló tufa, egész pontosan a miocén kori vulkánosság során keletkezett riolittufa. Ezt a gyengécske kőzetet azonban a vulkáni utóműködés során átjárta a mélyből feltörő, kovasav-tartalmú gőz és forró víz. Mintha csak megrendelésre készült volna, hiszen így viszonylag könnyű, jól alakítható, mégis rendkívül ellenálló, cementálódott másodlagos kőzet képződött a legjobb alapanyag malomkő számára. Ezt ismerték fel a helybéliek, akik az 1400-as évek során a Megyer-hegy csúcsa alatt megkezdték a kőzet bányászását.

A több évszázadon át folyó művelés során hatalmas üreget vájtak a hegybe, amit lassan feltöltött a bőséges csapadék, így keletkezett ez a meredek sziklákkal az eredeti bányafalakkal dash körbevett, megkapóan szép mesterséges tengerszem.

A tengerszem - malomkőbánya további értéke, hogy a csupaszon álló magas bányafalak betekintést engednek a hegy belső szerkezetébe. Jól láthatók a kovásódást létrehozó gejzírek a hidrotermális folyamatok kőbe fagyott emlékei. Ritka kultúrtörténeti emlékként a sziklafalak megőrizték az egykor itt dolgozó közép- és újkori bányászok eszközeinek, illetve a fejtés folyamatának nyomait is.

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Buca escortt buca eskort Buca escort bayan vip escort buca Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş casibom holiganbet grandpashabet imajbet jojobet grandpashabet jojobet casibom Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet grandpashabet jojobet marsbahis casibom holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş buca escort vip benettis giftcardmall balance mygift giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Film İzle Film İzle Dizi İzle Casibom Casibom Casibom Güncel Adres Casibom Casibom Casibom Güncel Giriş Film İzle Film İzle Türkçe Dublaj Film İzle Film İzle Film İzle Dizi İzle holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş izmir escort izmir güvenilir escort buca escort izmir buca escort bornova escort karşıyaka escort jojobet jojobet giriş