Megyer-hegyi Tengerszem

001 tengerszem

A védett terület nagysága: Egy hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Sárospataktól északra, a Megyer-hegyen található. (térkép)
Látogatás: Szabadon látogatható.
Kezelő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Magyarország egyik legkisebb védett területe története sok tekintetben mégis tükrözi a hazai védett természeti értékek és tájak jellemző vonását: az ember és a természet egymásra épülő tájalkotó hatását.

A Sárospataktól északra emelkedő vulkáni kúpok a Király- és a Megyer-hegy a Tokaj-hegység részét képezik. Anyaguk porózus, könnyen morzsalékossá váló tufa, egész pontosan a miocén kori vulkánosság során keletkezett riolittufa. Ezt a gyengécske kőzetet azonban a vulkáni utóműködés során átjárta a mélyből feltörő, kovasav-tartalmú gőz és forró víz. Mintha csak megrendelésre készült volna, hiszen így viszonylag könnyű, jól alakítható, mégis rendkívül ellenálló, cementálódott másodlagos kőzet képződött a legjobb alapanyag malomkő számára. Ezt ismerték fel a helybéliek, akik az 1400-as évek során a Megyer-hegy csúcsa alatt megkezdték a kőzet bányászását.

A több évszázadon át folyó művelés során hatalmas üreget vájtak a hegybe, amit lassan feltöltött a bőséges csapadék, így keletkezett ez a meredek sziklákkal az eredeti bányafalakkal dash körbevett, megkapóan szép mesterséges tengerszem.

A tengerszem - malomkőbánya további értéke, hogy a csupaszon álló magas bányafalak betekintést engednek a hegy belső szerkezetébe. Jól láthatók a kovásódást létrehozó gejzírek a hidrotermális folyamatok kőbe fagyott emlékei. Ritka kultúrtörténeti emlékként a sziklafalak megőrizték az egykor itt dolgozó közép- és újkori bányászok eszközeinek, illetve a fejtés folyamatának nyomait is.

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom mesleki yeterlilik belgesi betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet perabet perabet giriş