Szerencs: Közös alkotások Szerencsen

kozos alkotasok

Szerencsre látogatott április 15-én a felvidéki testvérváros, Rozsnyó küldöttsége. A találkozó kettős célt szolgált, hiszen a hagyományos partneri kapcsolatok elmélyítése mellett a vendégek átfogó képet kaptak a település nevezetességeiről, a nap végén pedig a Rozsnyói Malom 2025 művészeti kiállítóján vettek részt a Rákóczi-vár Árkád termében.

Kiss Attila, Szerencs polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a nap folyamán, mint házigazda személyesen kalauzolta végig a felvidéki delegációt a településen. A vendégek a tartalmas városnézés során megismerkedhettek a helyi történelem olyan meghatározó elemeivel, mint a Rákócziak és Bocskai István öröksége, valamint bepillantást nyertek a cukor- és csokoládégyártás gazdag múltjába is.

Király Judit, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója a kiállítás megnyitóján kiemelte a határokon átívelő közös alkotómunka jelentőségét. „Rozsnyón hosszú évek óta működik a nemzetközi alkotótábor, aminek többségében minden évben voltak szerencsi résztvevői is” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy nagy örömükre szolgál a régi hagyományok folytatása és a városnapi programsorozat keretében megvalósuló tárlat.

A kiállítás létrejöttét és a testvérvárosi kötelékeket Kardos Ferenc, a Rozsnyó Partnervárosaiért Polgári Társulás elnöke is méltatta. Az egykori rozsnyói polgármester felidézte a művésztelep 1990-es évekig visszanyúló történetét, és háláját fejezte ki a szerencsi fogadtatásért.

A kiállított műveket Suhaj Zoltán helyi festőművész mutatta be a megjelenteknek, tolmácsolva a táborvezető, Viktória Baffy Zatrochová szakmai gondolatait is. Elhangzott, hogy a sokrétű kollekcióban az akril, tempera és olajfestmények mellett digitális alkotások és kollázsok is helyet kaptak, amelyeket cseh, lengyel, szlovák és magyar alkotók készítettek az alkotói szabadság jegyében.

A nemzetközi alkotótáborban Szerencset három tehetséges művész képviselte. Suhaj Zoltán realisztikus, aprólékosan kidolgozott olajfestményeivel, Szomráky Sebestyén a szakrális és természeti témákat megörökítő, szabadtéren készült képeivel, míg a legfiatalabb résztvevő, a gimnazista Árvai Dóra bátor kísérletezéseivel gazdagította a tábor anyagát. A tárlat egészen május végéig várja az érdeklődőket a szerencsi Rákóczi-vár Árkád termében.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom mesleki yeterlilik belgesi betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet perabet perabet giriş