Hollóháza: A hősöket tisztelni, becsülni kell

hollohaza 02

Nem gyászolni kell őket, hanem emlékezni rájuk!

2025. évben a Doni emléktúra kapcsán megjelent poszthoz kötődően érkezett felénk egy megkeresés. A Hollóházán 1944-ben ismeretlenként meghalt, ám szinte családtagként eltemetett katona azonosításában, hozzátartozóinak megtalálásában kértek segítséget. A kérés a legjobb időben érkezett, mert a doni túra szervezői azonnal elindították a folyamatot. 2025-ben sor került a katona exumálására és Budapestre került a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetébe, ahol megkezdődtek a vizsgálatok.

Még abban az évben kutató feltárást végeztek az Intézet munkatársai a II. világháborúban elesett, itt ismeretlenül eltemetett katonák sírjánál.

hollohaza 03
Az elmúlt hét folyamán hat katona exumálására és további vizsgálatok, esetleges azonosítás miatti elszállítására került sor. A helyszínen egy honvédet sikerült azonosítani.

Előreláthatóan 2027-ben településünkön történik meg a katonák újratemetése. Végleges nyughelyük egyben a II. világháborúban elhunyt helyi kötődésű, illetve itt eltemetett katonák emlékműve lesz.

Tisztelet a Hősöknek!

Forrás: Hollóháza Község Önkormányzata Facebook

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet deneme bonusu deneme bonusu veren siteler holiganbet holiganbet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin aresbet aresbet giriş perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş alobet alobet giriş casibom casibom giriş milanbahis milanbahis giriş casibom giriş casibom