Nagyszabású programmal emlékeztek Borsiban, II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójára

Kiemelt helyet foglal el az idei megemlékezések között II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója is. A fejedelem 1676. március 27-én született Borsiban, ahol idén nagyszabású ünnepséggel tisztelegtek emléke előtt. A megemlékezésen több százan vettek részt: hagyományőrzők, intézményvezetők, településvezetők és tisztelők.

Az ünnepség felvonulással indult, majd a borsi Rákóczi-kastély udvarán műsorok és beszédek idézték fel a szabadságharc vezérének életét. A résztvevők koszorúzással zárták a rendezvényt. Idén is megérkezett a Rákóczi-emlékvonat Borsiba a jeles alkalomból.

A megemlékezések nem érnek véget: március 27-én több, a fejedelemhez kötődő településen – így Sárospatakon és Szerencsen – is tartanak ünnepségeket.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár kiemelte: idén több jelentős történelmi évfordulót is ünneplünk. 700 éve született I. (Nagy) Lajos király, akinek uralkodása alatt Magyarország tekintélye és hatalma jelentősen megerősödött Európában. Emellett 500 éve történt a mohácsi vész, amely hosszú időre meghatározta hazánk sorsát egészen a Rákóczi-szabadságharcig.

Az eseményen dr. Dukai Miklós, önkormányzati államtitkár és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is felszólalt, aki hangsúlyozta: II. Rákóczi Ferenc képes volt összefogni a Kárpát-medence népeit.

Forrás: Zemplén Médiacentrum

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al jojobet giris jojobet giriş jojobet giris jojobet marsbahis giriş jojobet giriş jojobet jojobet giriş casibom jojobet bets10 extrabet bahiscasino süperbetin holiganbet jojobet giriş casibom jojobet