Szerencs: Megnyílt a cukorgyár történetét bemutató új állandó kiállítás

gyartorteneti kiallitas szerencs

A hazai és a helyi cukorgyártás dicső múltja előtt tiszteleg az a hiánypótló tárlat, amely március 12-én nyitotta meg kapuit a Szerencsi Turisztikai Központban. A Szerencs fehér aranya című kiállítás nem csupán a technológiának, hanem az ott dolgozó generációknak is emléket állít. A szerencsi és ondi lakosok március végéig ingyenesen tekinthetik meg az új kulturális attrakciót.

A megnyitó ünnepségen Turbucz Péter, a Zempléni Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a cukor Szerencsen sosem csak egy ipari termék volt, hanem a munka, a tudás, a szakmai büszkeség és az összetartozás szimbóluma. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen formában részt vettek a kiállítás összeállításában.

Dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntőjében a közösségi identitás fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott, hogy Szerencsen a tradíció és az innováció kéz a kézben jár: míg a kiállítás a dicső múltat őrzi meg a jövő generációinak, addig a megnyitó napján lefektetett ágazati tudásközpont alapköve a térség ipari jövőjét alapozza meg.

A korábbi múzeumi alapítók hozzátartozói nevében Salánki Péter mondott köszönetet. Felidézte édesapja Salánki István újító munkásságát, aki folyamatosan a cukorgyártás modernizálásán dolgozott. Kitért Pál György elévülhetetlen érdemeire is, aki egykor édesapja tanítványaként, majd mérnök kollégájaként segítette a közös munkát.

A kiállítás megalkotása érzelmileg is nehéz feladat volt a szervezők számára, derült ki Majoros Judit, a Zempléni Múzeum egykori igazgatója, a kiállítás kurátora köszöntőjéből. Kiemelte, hogy a gyár bezárása nem a dolgozók hibájából történt, hanem gazdasági és politikai érdekek mentén dőlt el egy alig két hónapos, irányíthatatlanná vált folyamat végén. Éppen ezért a kiállítás koncepciója tudatosan az emberekre fókuszál. A technológiai folyamatok bemutatása mellett, a fő hangsúly a többgenerációs gyári dinasztiákon, közösségeken és családokon van, akiknek a gyár nemcsak a megélhetést, hanem az életük központját is jelentette.

A kiállítótérben a látogatók lényegében egy időutazáson vehetnek részt, amely az 1889-es alapítástól egészen a gyár fájdalmas bezárásáig kíséri végig az eseményeket. A tárlat gerincét a régi cukormúzeum egykori alapítói, Salánki István és Pál György által évtizedek alatt megmentett anyagok adják. A gazdag gyűjtemény sok archív fényképeket, korabeli dokumentumokat, eredeti termékcsomagolásokat és restaurált tárgyi emlékeket foglal magában. A tervek szerint a tárlat a jövőben tovább bővül, többek között egy interaktív információs pulttal és egy szelfisarok is nyílik, ahol a látogatók korhű ruhákba bújva készíthetnek fényképeket. Ezzel párhuzamosan az ajándékbolt kínálata is bővülni fog. Az új, állandó kiállítás célja, hogy cukorgyártás gazdag hazai örökségét a modern kor elvárásainak megfelelően, átélhető formában tárja a látogatók elé. A tárlat megvalósulását Szerencs Város Önkormányzata és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) mellett helyi civilek is aktívan támogatták.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş imajbet imajbet giriş imajbet imajbet giriş jasminbet jasminbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş lunabet lunabet giriş lunabet lunabet giriş marsbahis meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet buca escort izmir escort buca escort izmir escort izmir escort buca escort buca escort izmir buca escort holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş