Bodrogkeresztúr: Keresztúri esték – közösség, kultúra a Henye Borbárban


kereszturi estek 02

A Keresztúri esték nem csupán programok egymásutánja, hanem egy olyan rendezvénysorozat, amely kéthetente életre kelti a Henye Borbár színpadát.

A 2017-ben útjára indult rendezvénysorozat alkalmával közönségünk mára már több mint 220 koncerten, színházi előadáson, irodalmi esten vehetett részt. A Henye Borbár megtelik zenével, beszélgetéssel, közösségi élményekkel. A Keresztúri esték lényege éppen ebben rejlik: találkozási pontot teremt a helyieknek, ahol a kultúra és kikapcsolódás összefonódik.

A programok előtt és után is van idő megállni, ismerősökkel találkozni, új arcokat megismerni és egy kicsit lelassulni. A rendezvénysorozat közösségépítő szerepe kiemelkedő. Lehetőséget ad arra, hogy kiszakadjunk a mindennapok ritmusából, és közösen éljünk át maradandó pillanatokat.

Az évek alatt a magyar zenei élet számos előadója bemutatkozott a közönségünknek.

Még számunkra, szervezők számára is hihetetlen, hogy az első Keresztúri esték óta eltelt lassan 9 év. Ez mind nem valósulhatott volna meg támogatók nélkül.

Köszönjük főtámogatónknak, a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy elkötelezetten kiáll a kultúra mellett, és lehetővé teszi, hogy ezek az élmények megszülethessenek.

Ebben az évben is kéthetente találkozhatunk a Henye Borbárban, ahol a következő időszakban az alábbi koncertekkel várjuk Önöket:

  • 2026.02.20. Szakál Tamás jazz&violin
  • 2026.03.06. Zabos Regi&Horváth Márk koncertje
  • 2026.03.20. Juhász Gábor Trió feat. Holló Aurél
  • 2026.04.03. Boldog békeidők – Paár Julcsi és Szakál Tamás
  • Jávor Pál & Karády Katalin - A ’30-as, ’40-es évek magyar filmjeinek zenéi
  • 2026.04.17. Kollár-Klemencz László szólókoncert

(A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Előadásaink megtalálhatók a www.kereszturiestek.hu oldalon.)

Minden esetben előzetes helyfoglalás szükséges, melyet telefonon vagy emailben intézhetnek az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Kolár Krisztina
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36308247748

Forrás: tokaj.hu

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş instagram ban service instagram ban services holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş perabet perabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş