Szerencs: Méltó ajándék a kultúra napjára

melto ajandek szerencsnek

A Himnusz születésnapján nem csupán a múltat idézték, hanem a jövőbe is fektettek Szerencsen. A magyar kultúra napján, január 22-én a Rákóczi-vár színháztermében ünnepélyes keretek között, hangversenyen avatták fel a város új pianínóját.

Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le nemzeti imádságunk kéziratát Csekén. A 203. évfordulón a szerencsi megemlékezés méltó felütéseként Orosz Dorka a zeneiskola diákjának előadásában csendült fel a Himnusz, megteremtve az alaphangulatot az ünnephez és az avatáshoz.

Kiss Attila polgármester köszöntőjében elárulta, hogy a hangszer beszerzése igazi összefogás eredménye. A történet szálai a „Tehetségbarát Önkormányzat” díjig nyúlnak vissza, melyet tavaly nyert el a város dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselőjének ötlete nyomán. Az elnyert 2 millió forintos támogatás felét fordították a hangszerre, ám mivel egy ilyen kaliberű hangszer értéke ezt meghaladja, az összeget az önkormányzat saját forrásból, valamint az államtitkár segítségével egészítette ki. A városvezető külön kiemelte Szirmai Andrea zenetanár szerepét, aki kitartóan lobbizott azért, hogy a színházterem elöregedett zongoráját egy megbízható, koncertezésre alkalmas hangszer váltsa fel. A választás végül egy felújított, jó állapotú Yamaha U3-as modellre esett. Bár a hangszer már elmúlt 30 éves, hangzása és mechanikája vetekszik egy új, 6-7 millió forintos darabéval.

Dr. Koncz Zsófia köszöntőjében a zene közösségépítő erejét és a helyi identitást hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy Szerencs és környéke a magyar történelem és szabadságharcok bölcsője, Rákócziak, Bocskai és Kossuth földje. Mint egykori zeneiskolás, személyes hangvétellel szólt a zenetanulás fontosságáról, amely akkor is többletet ad az ember életéhez, ha nem lép zenei pályára.

Az est szakmai házigazdája, Osztás Viktória zongoratanár zenetörténeti utazásra hívta a közönséget, bemutatva a zongora fejlődését az első kalapácsmechanikás kísérletektől a modern, 20 tonnás húrfeszítéssel bíró hangversenyzongorákig.

A köszöntők után a hangszeré lett a főszerep. A helyi zeneiskola növendékei és felkészítő tanáraik birtokba vették a pianínót, bizonyítva, hogy a hangszer a legjobb helyre került: a szerencsi tehetségek keze alá. Az új billentyűket Oláh Dezső Junior Prima-díjas zongoraművész, zeneszerző is megszólaltatta, aki Bartók és Kodály műveivel nemcsak a hangszert mutatta be, hanem szimbolikus hidat is vert a népzene és a komolyzene világa közé.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş