Mikóháza: Kincses Vármegyék Program záró alkalom

kincses varmegyek mikohaza

Településünkön megvalósult a Petőfi Kulturális Programon belül a Kincses Vármegyék Program záró alkalma, melyen a helyi értéktár tagjai bemutatták a Mikóháza értéktárba javasolt helyi értékeket.

Balogh Sándorné a Turulmadaras emlékművünket, Fehér Sándorné a tájházunkat, Novák Jánosné a Mikóházi „szenteltet”, kiemelve a töltelék és a túrócska készítését, s Vanek Tünde a Görögkatolikus templomunkat mutatta be a megjelent érdeklődőknek.

Rendezvényünket megtisztelte a Nemzeti Művelődési Intézet igazgató asszonya Hetei Boglárka és két munkatársa Lassúné Urbán Erika és Nagy Nikoletta.

Erre az alkalomra kiállítással mutatkozott be a mézeskalács szakkörünk. Patkó Csabáné és Varga Gyuláné szőtteseivel tette szebbé környezetünket.

Több évtized után újból bemutatásra került egyik kiemelt helyi értékünk az „Árvalány búcsúztató”. Köszönet a vőfélynek a lelkes fiataloknak és Mahut Mariannak a sok segítségért.

A Mikóházi Ízőrzők Egyesületének tagjai vállalták, hogy „Mikóházi lakodalmi menüt” főznek a részt vevő több mint 100 főnek. Ez a hagyományok szerinti tyúkhúsleves, töltelék, töltött káposzta és sertés pörkölt volt. Minden nagyon finomra sikerült!

A szorgos asszonyok kalácsot, pogácsát és édes süteményeket sütöttek, de a hagyományos megkínálás sem maradt el, képviselőtársaimnak köszönhetően.

Köszönjük a sátoraljaújhelyi Bokréta Művészeti Iskola táncosainak a fergeteges előadást és a táncházat, mellyel megörvendeztettek bennünket.

Településünk lakóinak összefogásával sikeres, emlékezetes programon vehettünk részt.

Célunk, hogy a következő időszakban tovább bővítsük Mikóháza helyi értéktárát.

Köszönet a Petőfi Kulturális Programnak a támogatásért!

Forrás: Mikóháza Település honlapja

hacklink satın al perabet pashagaming betcio betcio holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş pusulabet meritking jojobet grandpashabet perabet perabet giriş holiganbet matbet kingbetting giriş lunabet giriş holiganbet jasminbet jasminbet giriş betcio galabet piabet betcio tokyobet betplay perabet bets10 casinoroyal galabet lunabet restbet matbet madridbet virüsbet vaycasino vaycasino giriş matbet matbet giriş marsbahis marsbahis giriş nakitbahis nakitbahis giriş avrupabet betzula perabet pashagaming superbetin süperbetin grandpashabet betplay perabet perabet giriş perabet perabet giriş kingroyal kingroyal giriş vaycasino vaycasino