A Polgári Védelem Világnapja Füzérradványban

A Polgári Védelem Világnapját ünnepelte a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség

Március 1-jén világszerte a Polgári Védelem Világnapját tartják. A jeles nap annak állít emléket, hogy 1972-ben ezen a napon lépett életbe a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet alkotmánya. A világnapot 1990-ben hirdették meg, és Magyarországon is ettől az évtől kezdve tartanak megemlékezéseket.

A Zempléni Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség idén Füzérradványban, a Károlyi-kastélyban rendezte meg ünnepségét. Az eseményen részt vettek a katasztrófavédelem, a polgári védelmi szervezetek, valamint a térség közéleti szereplői is.

A rendezvényen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatója a polgári védelem jelenlegi és jövőbeni feladatairól beszélt, kiemelve az alkalmazkodást az új kihívásokhoz. A Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke pedig arról az értékrendről és elhivatottságról szólt, amely az önkéntes és hivatásos szakemberek munkáját vezérli a mindennapokban.

Forrás: Zemplén Médiacentrum

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler online casino online casino perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş Holiganbet Holiganbet Giriş Holiganbet Güncel Giriş Superbetin Superbetin Giriş Superbetin Güncel Giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş betcio Betcio Giriş betcio güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş Piabet Piabet Giriş Ngsbahis Ngsbahis Giriş İnterbahis İnterbahis Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Coinbar Coinbar Giriş Limanbet Limanbet Giriş İmajbet İmajbet Giriş Restbet Restbet Giriş Matbet Matbet Giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Belugabahis Belugabahis Giriş Online casino nz Best payout online casino nz matbet jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel matbet romabet lunabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş Meritking Perabet Holiganbet jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş