Magyarország példája is mutatja: az autokraták nem képesek normális gazdaságpolitikára

gazdasagpolitika 02

A tekintélyuralmak erősnek és elszántnak tűnnek, ám ez csak illúzió, mert a legtöbb közülük a gazdaságban gyengébb teljesítményt nyújt, mint a demokráciák. Ezt fejti ki az FAZ-ben megjelent elemzésében Sabine Donner, aki a Bertelsmann Alapítványnál a demokrácia, a kormányzás és a posztszovjet térség szakértője. Az ő irányításával jelenik meg minden évben az úgynevezett transzformációs index, amely azt mutatja meg, hogy az egyes államok mennyire haladnak a demokrácia, illetve a piacgazdaság felé.

A következtetése a vendégkommentárban az, hogy jó egy évtizede tart a jogállam lebomlása, autokratizálódik a világ. Olyan, bejáratottnak tekintett demokráciák inogtak meg, mint India vagy Magyarország. Ezek az államok szívesen állítják úgy be magukat, hogy a rendet és a határozottságot testesítik meg. Főként a gazdasági bizonytalanság, a geopolitikai viszályok idején fejtenek ki vonzerőt ígéreteikkel. Ám ez csupán érzékcsalódás.

Mert ha az átlagot vesszük, nem kormányoznak jobban, és a gazdaságuk sem hatékonyabb, inkább abban emelkednek ki, hogy központosítják a hatalmat, és elnyomják a bírálatokat. A gazdaságban szinte teljes egészében mítosznak bizonyul, hogy mennyire eredményesek bármelyik jellemzőt nézzük is.

Különösen nagy a hátrányuk, amikor a magántulajdon védelméről, a magángazdaság szerepéről és a piaci rend tisztességéről van szó. A legtöbb ilyen rezsim a kegyencek világa, mert a politikai kapcsolat többet számít, mint a verseny, a jogbiztonság és az esélyegyenlőség.

Szingapúr, Katar vagy az Emirátusok ugyan kedvező mérleget tud felmutatni, de ez csupán pár ország. A többiek nemigen tudnak dicsekedni olyan kategóriákban, mint az egészségügyi ellátás, az oktatás, a megbízható közigazgatás és a környezetvédelem. A kormányzati munka sem szokott túl fényes lenni.

Nem véletlenül jelentkezik együtt a demokrácia leépítése és a silány kormányzás. Mert ha meggyengítik az ellenőrző intézményeket, továbbá korlátozzák a politikai részvételt, akkor csökken a nyomás, hogy a hatalom igazolja döntéseit. A lojalitás előbbre való a szakmai tapasztalatnál. A korrupció felvirágzik, hosszabb időn át nem javítják ki a politikai hibákat.

A nemzetközi színtéren az autokráciák szintén sokban különböznek a demokráciáktól. Kevésbé tartják be a megállapodásokat, a regionális kapcsolatokban nem mutatnak túlzott hajlandóságot az együttműködésre, a békés cselekvésre. Ám ez nem véletlen, mert mindenáron meg akarják tartani hatalmukat. Ez pedig azt jelenti, hogy a belpolitikai elnyomás gyakorta együtt jár a külpolitikai konfrontációs stratégiával.

A tekintélyuralom hívei szívesen sugároznak elszántságot, ám az nem azonos egy állam erejével. Mert ahol a rezsim kivonja magát az ellenőrzés alól, ott tartósan károsul a tanulás képessége, a tisztesség és a megbízhatóság.

Az autokrácia nem éppen a túlzott hatékonyság jelképe. Leginkább olyan uralmat jelöl, ahol nincsenek igazából tilalomfák. Ezért azután hajlamos gazdasági torzulásra, téves politikai döntésekre és kiszámíthatatlanságra a nemzetközi porondon – mutat rá a Bertelsmann kutatója az Frankfurter Allgemeine Zeitungban.

Nyitókép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály jegybankelnök a 2025-ös közgazdász-vándorgyűlésen. Fotó: HVG / Veres Viktor

Forrás: Heti Világgazdaság

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 giftcardmall jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Buca escortt buca eskort Buca escort bayan vip escort buca Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş buca escort vip benettis giftcardmall balance mygift giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Film İzle Film İzle Dizi İzle Casibom Casibom Casibom Güncel Adres Casibom Casibom Casibom Güncel Giriş Film İzle Film İzle Türkçe Dublaj Film İzle Film İzle Film İzle Dizi İzle holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş izmir escort izmir güvenilir escort buca escort izmir buca escort bornova escort karşıyaka escort jojobet jojobet giriş Casibom Casibom Güncel Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Adresi Casibom Casibom Giriş Film İzle Film ve Dizi İzle jojobet marsbahis holiganbet casibom bitlis escort tatvan escort