Szerencs: Megnyílt az új parkoló a szerencsi vasútállomásnál

szerencsi parkolo

Birtokba vehetik az autósok az új parkolót a szerencsi vasútállomás közelében. Tóth István, a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője a Szerencsi Híreknek elmondta, hogy az önkormányzati területen közel ötven férőhelyet alakítottak ki. A kapacitás a jövőben tovább bővíthető, amennyiben az utazóközönség igényei ezt a későbbiekben indokolják.

Gépjárművel a Gyárkerti óvodához vezető aszfaltos útról lehet behajtani az új területre. A járművek leparkolása után kijáratokon keresztül biztonságosan és gyorsan megközelíthető mind a vasútállomás, mind pedig a közeli bolt és panelház.

Kiemelt szempont volt a kivitelezés során a terület parkosított jellegének megóvása. Az építés során gondoskodtak arról, hogy ahol nem volt elengedhetetlenül szükséges, ott ne vágjanak ki egészséges fát, még abban az esetben sem, ha az éppen az út vagy a parkoló nyomvonalát érintette. A munkálatok során a városüzemeltető dolgozóinak egy váratlan problémával is szembe kellett nézniük. A régi kerítés egyik szakasza ugyanis annyira rossz, – több helyen kitámasztott – állapotban volt, hogy az eredeti tervektől eltérően végül el kellett bontani. Erre azért volt szükség, hogy ne jelentsen veszélyt sem az emberekre, sem a parkoló autókra.

Karbantartási munkálatok miatt a vasútállomás közelében található másik, 2020-ban épített parkolót május 19-én lezárták. Az új terület átadása így éppen a legjobbkor történt, azonnali és kényelmes alternatívát kínálva a vonattal utazóknak.

Forrás: Facebook - Szerencsi Hírek

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş casibom bahsegel bahsegel holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom giftcardmall/mygift betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet