Szerencs: Megnyílt az új parkoló a szerencsi vasútállomásnál

szerencsi parkolo

Birtokba vehetik az autósok az új parkolót a szerencsi vasútállomás közelében. Tóth István, a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője a Szerencsi Híreknek elmondta, hogy az önkormányzati területen közel ötven férőhelyet alakítottak ki. A kapacitás a jövőben tovább bővíthető, amennyiben az utazóközönség igényei ezt a későbbiekben indokolják.

Gépjárművel a Gyárkerti óvodához vezető aszfaltos útról lehet behajtani az új területre. A járművek leparkolása után kijáratokon keresztül biztonságosan és gyorsan megközelíthető mind a vasútállomás, mind pedig a közeli bolt és panelház.

Kiemelt szempont volt a kivitelezés során a terület parkosított jellegének megóvása. Az építés során gondoskodtak arról, hogy ahol nem volt elengedhetetlenül szükséges, ott ne vágjanak ki egészséges fát, még abban az esetben sem, ha az éppen az út vagy a parkoló nyomvonalát érintette. A munkálatok során a városüzemeltető dolgozóinak egy váratlan problémával is szembe kellett nézniük. A régi kerítés egyik szakasza ugyanis annyira rossz, – több helyen kitámasztott – állapotban volt, hogy az eredeti tervektől eltérően végül el kellett bontani. Erre azért volt szükség, hogy ne jelentsen veszélyt sem az emberekre, sem a parkoló autókra.

Karbantartási munkálatok miatt a vasútállomás közelében található másik, 2020-ban épített parkolót május 19-én lezárták. Az új terület átadása így éppen a legjobbkor történt, azonnali és kényelmes alternatívát kínálva a vonattal utazóknak.

Forrás: Facebook - Szerencsi Hírek

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 giftcardmall Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Buca escortt buca eskort Buca escort bayan vip escort buca Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş buca escort vip benettis giftcardmall balance mygift giftcardmall Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Film İzle Film İzle Dizi İzle Casibom Casibom Casibom Güncel Adres Casibom Casibom Casibom Güncel Giriş Film İzle Film İzle Türkçe Dublaj Film İzle Film İzle Film İzle Dizi İzle holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş izmir escort izmir güvenilir escort buca escort izmir buca escort bornova escort karşıyaka escort jojobet jojobet giriş Casibom Casibom Güncel Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Adresi Casibom Casibom Giriş Film İzle Film ve Dizi İzle jojobet marsbahis holiganbet casibom bitlis escort tatvan escort jojobet matbet sekabet holiganbet grandpashabet marsbahis imajbet cratosroyalbet pusulabet