Szerencs: Megnyílt az új parkoló a szerencsi vasútállomásnál

szerencsi parkolo

Birtokba vehetik az autósok az új parkolót a szerencsi vasútállomás közelében. Tóth István, a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője a Szerencsi Híreknek elmondta, hogy az önkormányzati területen közel ötven férőhelyet alakítottak ki. A kapacitás a jövőben tovább bővíthető, amennyiben az utazóközönség igényei ezt a későbbiekben indokolják.

Gépjárművel a Gyárkerti óvodához vezető aszfaltos útról lehet behajtani az új területre. A járművek leparkolása után kijáratokon keresztül biztonságosan és gyorsan megközelíthető mind a vasútállomás, mind pedig a közeli bolt és panelház.

Kiemelt szempont volt a kivitelezés során a terület parkosított jellegének megóvása. Az építés során gondoskodtak arról, hogy ahol nem volt elengedhetetlenül szükséges, ott ne vágjanak ki egészséges fát, még abban az esetben sem, ha az éppen az út vagy a parkoló nyomvonalát érintette. A munkálatok során a városüzemeltető dolgozóinak egy váratlan problémával is szembe kellett nézniük. A régi kerítés egyik szakasza ugyanis annyira rossz, – több helyen kitámasztott – állapotban volt, hogy az eredeti tervektől eltérően végül el kellett bontani. Erre azért volt szükség, hogy ne jelentsen veszélyt sem az emberekre, sem a parkoló autókra.

Karbantartási munkálatok miatt a vasútállomás közelében található másik, 2020-ban épített parkolót május 19-én lezárták. Az új terület átadása így éppen a legjobbkor történt, azonnali és kényelmes alternatívát kínálva a vonattal utazóknak.

Forrás: Facebook - Szerencsi Hírek

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş