Újhuta: Megújult az újhutai ifjúsági tábor!

ujhutai tabor

A kivitelezés lezárásaként ma ünnepélyesen átadtuk a felújított Újhutai Ifjúsági Tábor, amely nemcsak egy fontos beruházás, hanem valódi értékmentés is.

A PATAQUA Kft. üzemeltetésében lévő tábor korábban, évtizedekkel ezelőtt sok-sok gyermeknek, fiatalnak, turistáknak és közösségeknek iskedvelt helyszíne volt. A mostani fejlesztés célja az volt, hogy ez a különleges adottságú helyszín ismét méltó, biztonságos, korszerű és szerethető körülmények között fogadhassa vendégeit.

A felújítás során megújultak az épületek, korszerűbbé váltak a közösségi terek, javult a komfort, és a tábor a fejlesztésnek köszönhetően már négy évszakban is alkalmas lehet programok befogadására.

Köszönjük az Aktív Magyarország Program támogatását, a kivitelezésben és előkészítésben részt vevők munkáját, valamint mindazok közreműködését, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a helyszín újra méltó állapotba kerüljön.

Hiszem, hogy az Újhutai Ifjúsági Tábor a jövőben ismét sok gyermeknek, fiatalnak és közösségnek adhat majd életre szóló élményeket, barátságokat és közös pillanatokat.

Mert egy tábor akkor él igazán, ha újra megtelik nevetéssel, közösséggel és emlékekkel.
Keressék, foglalják, használják ezt a csodálatos környezetben lévő létesítményt.

Forrás: Sárospatak Város Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş instagram ban service instagram ban services holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş perabet perabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş