Újhuta: Megújult az újhutai ifjúsági tábor!

ujhutai tabor

A kivitelezés lezárásaként ma ünnepélyesen átadtuk a felújított Újhutai Ifjúsági Tábor, amely nemcsak egy fontos beruházás, hanem valódi értékmentés is.

A PATAQUA Kft. üzemeltetésében lévő tábor korábban, évtizedekkel ezelőtt sok-sok gyermeknek, fiatalnak, turistáknak és közösségeknek iskedvelt helyszíne volt. A mostani fejlesztés célja az volt, hogy ez a különleges adottságú helyszín ismét méltó, biztonságos, korszerű és szerethető körülmények között fogadhassa vendégeit.

A felújítás során megújultak az épületek, korszerűbbé váltak a közösségi terek, javult a komfort, és a tábor a fejlesztésnek köszönhetően már négy évszakban is alkalmas lehet programok befogadására.

Köszönjük az Aktív Magyarország Program támogatását, a kivitelezésben és előkészítésben részt vevők munkáját, valamint mindazok közreműködését, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a helyszín újra méltó állapotba kerüljön.

Hiszem, hogy az Újhutai Ifjúsági Tábor a jövőben ismét sok gyermeknek, fiatalnak és közösségnek adhat majd életre szóló élményeket, barátságokat és közös pillanatokat.

Mert egy tábor akkor él igazán, ha újra megtelik nevetéssel, közösséggel és emlékekkel.
Keressék, foglalják, használják ezt a csodálatos környezetben lévő létesítményt.

Forrás: Sárospatak Város Facebook

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel atlasbet atlasbet giriş betcio betcio giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş klasbahis giriş klasbahis grandpashabet madridbet madridbet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş pashagaming pashagaming giriş avrupabet avrupabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş coinbar coinbar giriş jasminbet jasminbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş piabet piabet giriş klasbahis klasbahis giriş interbahis interbahis giriş restbet restbet giriş egebet egebet giriş restbet restbet giriş grandpashabet giriş grandpashabet kralbet holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet holiganbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş pashagaming pashagaming giriş casibom casibom giriş holiganbet giriş holiganbet matbet holiganbet pusulabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş madridbet madridbet giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş jasminbet jasminbet giriş jasminbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel klasbahis klasbahis güncel giriş restbet restbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş meritking meritking giriş jojobet jojobet giriş meritking meritking giriş grandpashabet matbet esbet grandpashabet betsalvador vdcasino grandpashabet radissonbet holiganbet lunabet lunabet giriş cashwin jojobet romabet ibizabet superbahis süperbahis