Megnyílt „az elmúlt két évtized legkedvezőbb digitális pályázati lehetősége”

digitalis palyazat 02

Az összesen 30 milliárd forint támogatás vidéki mikro- és kisvállalkozások digitális infrastruktúrájának, képességeinek fejlesztésére fordítható, például számítógépek, mobiltelefonok, nyomtatók, hálózati berendezések, szoftverek vagy felhőszolgáltatások beszerzésére, weboldal vagy webshop elkészítésére. Május elejétől pályázható a budapesti cégeknek szóló konstrukció is, így a lehetőség az ország bármely részéből elérhetővé válik.

Az elmúlt két évtized legkedvezőbb digitális pályázati lehetősége nyílik meg március 31-én a legkisebb cégek előtt” – jelentette be ünnepélyesen az Energiaügyi Minisztérium. A „Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz” részeként, uniós forrásból megvalósuló pályázatok a kkv-k digitális szintlépését segítik elő.

A Budapesten kívüli mikro- és kisvállalkozások 3–12 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek mindössze 10 százalék önerő biztosítása mellett. Az elnyert forrás akár 30 százaléka is eszközbeszerzésben hasznosulhat, legfeljebb 25 százalékos előleg fizethető ki.

A korábbi körhöz képest több ponton a vállalkozások számára kedvezően változtak a részvételi feltételek. Bővült a támogatást igénylők köre, már egyéni vállalkozók is pályázhatnak. A legnagyobb egyszerűsítést az egységköltség-alapú elszámolás jelenti, amelynek köszönhetően nem kell tételesen igazolni a felmerült kiadásokat. A cél a kis cégek alacsony digitális intenzitási szintjének növelése, így a támogatás igénylése egy előzetes szintfelmérés elvégzéséhez kötött.

Megjelent a budapesti cégeknek szóló felhívás is, a fővárosból összesen 2 milliárd forint támogatás érhető el. A benyújtási időszak itt 2026. május 5-én indul, a projektek befejezésére két év áll rendelkezésre.

Az előzetes várakozások szerint a konstrukció országszerte 8–10 ezer cég működését könnyítheti meg és teheti hatékonyabbá.

A pályázatról további információk a hivatalos pályázati portálon (itt) érhetők el.

Forrás: Üzletem.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel atlasbet atlasbet giriş betcio betcio giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş klasbahis giriş klasbahis grandpashabet madridbet madridbet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş pashagaming pashagaming giriş avrupabet avrupabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş coinbar coinbar giriş jasminbet jasminbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş piabet piabet giriş klasbahis klasbahis giriş interbahis interbahis giriş restbet restbet giriş egebet egebet giriş restbet restbet giriş grandpashabet giriş grandpashabet kralbet holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet holiganbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom holiganbet holiganbet giriş pashagaming pashagaming giriş casibom casibom giriş holiganbet giriş holiganbet matbet holiganbet pusulabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş madridbet madridbet giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş jasminbet jasminbet giriş jasminbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel klasbahis klasbahis güncel giriş restbet restbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş meritking meritking giriş jojobet jojobet giriş meritking meritking giriş grandpashabet matbet jetbet grandpashabet grandpashabet vdcasino grandpashabet radissonbet holiganbet lunabet lunabet giriş cashwin jojobet romabet ibizabet superbahis süperbahis