Riadót fújt az Európai Bizottság, otthoni munkavégzésre és kevesebb utazásra szólították fel a lakosságot

energiavalsag

Az Európai Bizottság arra szólította fel a lakosságot, hogy dolgozzanak otthonról, kevesebbet vezessenek és repüljenek, az EU-tagállamokat pedig arra, hogy sürgősen vezessék be a megújuló energiaforrásokat, miközben a Perzsa-öbölbeli konfliktus következtében elhúzódó energiaválságra figyelmeztettek.

A Politico beszámolója szerint a koronavírus-járvány korai napjait idéző beszédében Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa elmondta, hogy Európa „nagyon súlyos helyzet” előtt áll, amelynek vége egyelőre nem látszik. „Még ha holnap béke is lenne, a belátható jövőben mégsem térünk vissza a normális kerékvágásba” – mondta az uniós biztos az EU 27 energiaügyi miniszterének keddi rendkívüli ülése után, amelyen a válságot vitatták meg.

„Minél többet tesznek az olaj, különösen a dízel és a repülőgép-üzemanyag megtakarításáért, annál jobb helyzetben leszünk” – mondta, megerősítve, hogy Brüsszel azt szeretné, ha az európai lakosság kevesebbet utazna, sürgetve a tagállamokat, hogy kövessék a Nemzetközi Energiaügynökség tanácsát, amely szerinte a következőket tartalmazza:

ahol lehet, dolgozzanak otthonról, csökkentsék az autópályák sebességkorlátozását tíz kilométerrel óránként, ösztönözzék a tömegközlekedést, vezessenek be váltakozó magánautó-forgalmat... növeljék a telekocsi-használatot és vezessenek be hatékony vezetési gyakorlatokat.

Dan Jorgensen hosszabb távon arra sürgette az EU-országokat, hogy fokozzák a megújuló energiaforrások kiépítését, mondván: „nekünk most végre meg kell fordítanunk a helyzetet, és valóban energiafüggetlenné kell válnunk”. A keddi miniszteri tárgyalások konkrét javaslatok nélkül zárultak, bár a biztos ígéretet tett, hogy a bizottság hamarosan bejelenti az uniós szintű intézkedéscsomagot.

Évtizedek óta nem látott válság fenyeget

Az uniós biztos megjegyzései akkor hangzottak el, amikor egyrenagyobb a félelem, hogy a világ egy olyan súlyos energiaválsággal szembesül, amely még a 1970-es évek olajválságát is felülmúlja, és amelynek globális gazdasági következményei a koronavírus-járványhoz hasonlóak lehetnek. Amióta az Egyesült Államok és Izrael több mint egy hónapja megindította az első támadásokat Irán ellen, az olaj- és gázárak akár 70 százalékkal is emelkedtek, mivel a világ nyersolaj- és cseppfolyósított földgázkészletének egyötöde a Perzsa-öbölben rekedt.

A tárgyalásokon szóba került az állami támogatások szükségessége, a megújuló energiaforrások és az atomenergia fokozottabb kihasználása az energiabiztonság növelése érdekében, valamint az Európai Bizottság bioüzemanyagok használatának ösztönzésére irányuló javaslatának támogatása – közölte a zárt ajtók mögött zajló megbeszélésekről névtelenséget kérő, a tárgyalásokban részt vevő egyik forrás. Két másik uniós diplomata szerint a találkozó előtt alacsonyak voltak a konkrét lépésekre vonatkozó elvárások. Elmondásuk szerint a cél a lépések összehangolása volt.

Forrás: index.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel atlasbet atlasbet giriş betcio betcio giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş klasbahis giriş klasbahis grandpashabet madridbet madridbet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş pashagaming pashagaming giriş avrupabet avrupabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş coinbar coinbar giriş jasminbet jasminbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş piabet piabet giriş klasbahis klasbahis giriş interbahis interbahis giriş restbet restbet giriş egebet egebet giriş restbet restbet giriş grandpashabet giriş grandpashabet kralbet holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet holiganbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş matbet casibom holiganbet holiganbet giriş pashagaming pashagaming giriş casibom casibom giriş holiganbet giriş holiganbet matbet holiganbet pusulabet casibom casibom giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş madridbet madridbet giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş jasminbet jasminbet giriş jasminbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel klasbahis klasbahis güncel giriş restbet restbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş meritking meritking giriş jojobet jojobet giriş meritking meritking giriş holiganbet imajbet matbet sekabet grandpashabet pusulabet vdcasino grandpashabet