Szerencs: Átadták a szerencsi szakképzés legújabb fejlesztéseit

szerencsi fejlesztes

Új fejezet kezdődött a szerencsi szakképzés életében, amikor február 10-én ünnepélyes keretek között átadták a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola megújult infrastruktúráját.

Az átadást megelőző sajtóbejáráson a résztvevők első kézből győződhettek meg a változásokról, amelyek mind az egykori Hunyadi iskolát, mind az Ondi úti szakképző épületét érintették. Utóbbinál a beruházás során a bejáratot letisztult térkővel és új rámpával látták el, miközben az udvaron 750 méter hosszan friss aszfaltszőnyeg biztosítja a rendezett környezetet. Az épületeken belül a folyosók teljes körű felújításon estek át, ahol gipszkarton álmennyezet, modern beltéri ajtók és új járólapok váltották fel a régi burkolatokat, a lépcsőkorlátokat pedig a mai biztonsági és esztétikai igényekhez igazítva alakították át. Az egykori Hunyadi iskolában emellett tantermeket választottak ketté a hatékonyabb oktatás érdekében, és több helyiséget légkondicionálóval szereltek fel.

Rubi Zsoltné, a Szerencsi Szakképzési Centrum kancellárja kiemelte, hogy a mintegy 65 millió forintos fejlesztés nem pályázati, hanem saját költségvetési forrásból valósult meg, a tudatos gazdálkodás eredményeként. Hangsúlyozta, hogy a vonzó környezet mellett az oktatók megbecsülése is prioritás, hiszen a folyamatos béremeléseknek köszönhetően a centrumban az átlagkereset idén már elérte a 850 ezer forintot. Mint mondta ez a stabilitás alapozza meg azt a szakmai munkát, amely a szakképzést újra a fejlődés útjára állította.

Dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében a szerencsi szakképzés jelentőségét hangsúlyozta. Megemlékezett édesapjáról, aki maga is technikumban szerzett szakmát, és sokat tett a Szerencsi Szakképzési Centrum létrehozásáért. Büszkén szólt az élelmiszer- és édességipari képzések elindításáról, beleértve a frissen indult technikumi programot, amely lehetővé teszi a diákok továbbtanulását akár élelmiszermérnöki irányban. Kiemelte, hogy Szerencsen Élelmiszeripari Tudásközpont jön létre – az ország öt ilyen központja közül az egyetlen Kelet-Magyarországon –, amely a bezárt cukorgyár területén épül fel, új életet hozva a régióba. Hangsúlyozta a szakképzés elhivatott szerepét ebben a misszióban, és arra kérte a jelenlévőket, hogy közösen vegyenek részt a fejlesztésekben, amelyek meghatározóak a város jövőjét illetően. A duális képzést nemzetstratégiai ügyként említette, és a fiataloknak azt kívánta, hogy találják meg helyüket a szakmákban, lehetőleg itt a szülőföldjükön.

Bukta Márta, a Szerencsi Szakképzési Centrum főigazgatója Széchenyi István szavaival élve hangsúlyozta, hogy bár egy embernek minden nehéz lehet, az összefogás erejével semmi sem lehetetlen. Kiemelte a reformkor szellemét, amely a haza és a nemzet megújítását tűzte ki célul, párhuzamot vonva ezzel a mai szakképzés megújulási folyamataival és az olyan új szakmák, mint az édesipari technikus bevezetésével. Arra kérte a diákokat, hogy használják egészséggel a modern tereket, és vigyék magukkal útravalóul azt a felismerést, hogy a jövőjük alakítása elsősorban a saját akaratukon és elszántságukon múlik.

Nagyné Sztankovics Nikolett igazgató beszédében köszönetét fejezte ki a támogatóknak, hangsúlyozva, hogy a 2025-ös fejlesztések tényleges átadása mérföldkő az intézmény életében. Az igazgatónő köszönetet mondott a képviselő asszonynak, a polgármesternek és a fenntartó vezetőinek a folyamatos infrastrukturális fejlesztésekért és a szakmai iránymutatásért, amely segít az iskolának a megújulás útján maradni.

Az átadáson továbbá egy friss eszközbeszerzés eredményeképpen bemutatták az új, négylábú robotkutyát is. A Unitree Go2 Air típusú robot az informatikus képzésben kap kulcsszerepet, lehetőséget adva a diákoknak, hogy a gyakorlatban is elsajátítsák a legmodernebb technológiai ismereteket. A tanulók ezen a kifinomult gépen keresztül mélyedhetnek el az algoritmusok írásának világában, megismerhetik a szenzortechnika működését, és közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a Python, valamint a C++ programnyelvek alkalmazásában. Ez a fejlesztés garantálja, hogy a Szerencsen végzett informatikusok a munkaerőpiacon is versenyképes, naprakész tudással rendelkezzenek. A négylábú robotkutyából három darabot szerzett be a centrum.

A beszédeket követően az iskola tanulói adtak műsort, amely a Magyar Kultúra Napja és a Házasság hete előtt tisztelegve emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a modern technológia és a hagyományos értékek jól megférnek egymás mellett a szerencsi oktatásban.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook oldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al holiganbet jojobet jojobet matbet jojobet giriş jojobet güncel giriş imajbet imajbet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş coinbar coinbar giriş restbet giriş restbet egebet güncel giriş egebet coinbar giriş coinbar klasbahis güncel giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis restbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel perabet perabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş superbetin superbetin giriş kingroyal kingroyal giriş kralbet kralbet giriş jasminbet jasminbet giriş madridbet madridbet giriş marsbahis marsbahis giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş kingroyal kingroyal giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş grandpashabet grandpashabet giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet giriş elexbet elexbet giriş deneme bonusu veren siteler jojobet Sonbahis Sonbahis giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet pusulabet matbet marsbahis casibom alobet alobet giriş atlasbet atlasbet giriş meritking meritking giriş kingroyal kingroyal giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet pusulabet giriş matbet matbet matbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis betpas betpas güncel giriş betpas giriş betpas piabet interbahis interbahis giriş klasbahis klasbahis güncel giriş belugabahis belugabahis giriş betpas betpas giriş holiganbet holiganbet jojobet casinomilyon jojobet jojobet jojobet holiganbet holiganbet holiganbet grandpashabet grandpashabet grandpashabet