Tokaj-hegyalja: Hagyomány és megújulás a történelmi borvidéken

szolo osszeadas 01

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, hazánk egyik legrégebbi és legpatinásabb szüreti eseménye, ismét összehozta október 4-én a helyi borvidék apraját-nagyját egy koncertekkel megfűszerezett hétvégére. A több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő hagyományok ápolása mellett idén a jövőbe mutató fejlődésről is szólt, miközben a szórakozásé volt a főszerep.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján dr. Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője és a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a jelenleg is zajló történelmi beruházások célja, hogy Tokaj-Hegyalja Budapest és a Balaton után Magyarország harmadik legnépszerűbb turisztikai célpontjává váljon. Bár a fejlesztések most kellemetlenségekkel járhatnak, jövőre egy megújult belváros fogadja majd a látogatókat.

szolo osszeadas 02

A köszöntők után ismét életre kelt az egyedülálló hagyomány: a borvidék huszonhét településének vezetője, köztük Szerencs polgármestere, Kiss Attila, jelképesen összeöntötte az általuk hozott szőlőt. Ebből készül majd el jövő nyárra a kereskedelmi forgalomba nem kerülő, reprezentációs célokat szolgáló Polgármesterek bora, amely a térségi összefogás szimbóluma.

Forrás: Szerencs Hírek Facebook oldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.