Zsongó darázsfészek vár a Tisza-kormányra: a vendégmunkásvita elfed egy súlyos problémát

A magyar munkaerőpiac kritikus pontra érkezett: a belföldi tartalékok kimerültek, a foglalkoztatás csökkenni kezdett, miközben a jelenlegi idegenrendészeti szabályozást munkáltatók és szakértők egyaránt bonyolultnak, kiszámíthatatlannak és a valós gazdasági igényektől elszakadtnak tartják. A Tisza-kormány 2026. június 1-jétől felfüggeszti a „vendégmunkás-engedélyek” kiadását, a végleges szabályozás előtt azonban több kormányzati forrás szerint is szakmai egyeztetés várható. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara, az ABSL, a Sanofi és több bevándorlási szakértő egybehangzóan kevesebb, átláthatóbb engedélytípust, az országlista eltörlését, a magyarországi diplomások munkapiaci átvezetését, valamint a fehérgalléros pozíciókhoz igazított feltételrendszert sürget. A szereplők nem korlátlan nyitást, hanem széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést, valamint kiszámítható, ellenőrizhető és a munkaerőpiaci realitásokra épülő reformot kérnek a kormánytól.

Még 2023 végén döntött az előző, Orbán Viktor vezette magyar kormány a bevándorlási szabályok teljes átalakításáról, amelyet akkor mind a munkáltatói oldal, mind a szakértők kritizáltak (eredménytelenül) – a 2024. január 1-én, alig egy héttel a közzététel után életbe lépő új törvény nem vette figyelembe a magyarországi munkáltatók igényeit, mivel csak egy a munkaerőkölcsönzésben érdekelt, szűk réteg igényeinek felelt meg.

Bár a közéleti vita jórészt a vendégmunkások jogállása körül polarizálódott – a lakossági ellenállás, a bevándorlásellenes kormányzati retorika mellékhatásaként –, most a munkavállalási célú szabályok sokkal szélesebb köre került szakmai célkeresztbe, mert a kifogások a fehérgalléros toborzástól a státuszváltásig, a családegyesítéstől a magyarországi diplomások megtartásáig szinte minden fontos pontot érintettek. A foglalkoztatók és a bevándorlási szakemberek is egyaránt átfogó szakmai és stakeholder egyeztetést kérnek a kormánytól.

Miközben – ahogy arról a Portfolio-n részletes elemzésünkben írtunk – a magyar gazdaság már ahhoz a határhoz ért, ahol a belföldről még bevonható munkaerő gyakorlatilag elfogyott: 2025-ben már nemcsak megállt a foglalkoztatás bővülése, hanem csökkent is, a dolgozók száma 4,6–4,7 millió körül alakult, sokkal többen mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munka világába, a következő nyugdíjközeli évjáratok pedig 10–20 ezer fővel népesebbek annál, mint akik most kifelé haladnak a munkaerőpiacról.

Ráadásul tavaly mindössze 72 ezer gyerek született, a teljes termékenységi arányszám pedig 1,3-ra esett, ami hosszabb távon tovább szűkíti a munkaképes korú népességet.

Ebből a helyzetből következik, hogy a munkavállalási jogcímekről szóló vita ma már nem elsősorban elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés: milyen engedélyezési szerkezet mellett tudnak a magyar cégek működni, beruházni és bővülni úgy, hogy közben a szabályozás ellenőrizhető, társadalmilag védhető és a magyar munkavállalók elsőbbségét is fenntartó maradjon.

A Tisza Párt vezette kormányt is megkerestük, de részletes választ nem kaptunk, pedig a Magyar Péter-kormány bejelentése alapján 2026. június 1-től ideiglenes jelleggel felfüggesztik az Európai Unión kívüli, azaz „harmadik országbeli” állampolgárok munkavállalási engedélyeinek kiadását, legalábbis a munkaerőkölcsönzésen keresztül működő „vendégmunkás” kategóriában.

Bár a Tisza-kormányból a megkeresésünkre részletesen nem válaszoltak, de lapunk információi szerint több szakértővel már felvették a kapcsolatot, és a végleges szabályozás előtt szakmai, valamint társadalmi egyeztetés is jöhet.

Mit jeleznek az idegenrendészeti számok?

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatigénylésünkre megküldött 2025-ös statisztikái azért különösen fontosak, mert a politikai vita mögé pontos arányokat tesznek. Az év végén 403 551 érvényes, Magyarország által kiállított tartózkodásra jogosító engedély volt nyilvántartva; ezen belül 211 191 harmadik országbeli állampolgárhoz, 186 286 EGT-állampolgárhoz kapcsolódott, emellett menekültként, oltalmazottként vagy befogadottként valamivel több mint 6000 személyt tartottak nyilván. A harmadik országbeliek körében 154 536 tartózkodási engedély, 34 344 nemzeti letelepedési engedély és 9074 nemzeti tartózkodási kártya volt érvényben.

Még beszédesebb a 2025. január–decemberi kérelmi szerkezet az OIF adatai szerint:

• a 2023. évi idegenrendészeti törvény alapján 131 424, három hónapot meghaladó tartózkodást biztosító kérelem érkezett, ebből 124 704 volt tartózkodási engedély iránti kérelem.
• A célok szerinti bontásban a tanulmányok folytatása vezetett 33 073 üggyel, ezt követte a foglalkoztatási cél 21 211 kérelemmel, majd a Nemzeti Kártya 15 395 és a vendégmunkás-tartózkodási engedély 15 307 üggyel, miközben a családi együttéléshez kapcsolódó kérelmek száma 11 612 volt.

Ha csak a kifejezetten munkavállalási logikájú fő jogcímeket nézzük, a foglalkoztatási célú, a Nemzeti Kártyás és a vendégmunkás kérelmek együtt 51 913 ügyet tettek ki, vagyis a tartózkodási engedély iránti kérelmek bő 41 százalékát. Ez már önmagában jelzi, hogy a vendégmunkás-kérdés látványos politikai súlya mellett a többi munkavállalási jogcím reformja sem másodlagos technikai ügy, hanem a rendszer egyik központi kérdése.

Ahol nagyon szorít a rendszer

Ürögdi Barbara, a Helpers Hungary üzleti és bevándorlási szolgáltató cég ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a jelenlegi struktúra túl sok engedélytípusra esik szét, miközben a valóságban néhány jól körülírható élethelyzet ismétlődik. Szerinte a szabályozásnak alapvetően három kategóriának kell megfelelnie:

• speciális képzettséget, tudást vagy nyelvtudást igénylő pozíciók – amelyek nehezen tölthetők be helyi munkavállalóval a munkaerőhiány vagy a munkáltató speciális folyamatai miatt;
• képzettséget nem igénylő, „kékgalléros” vagy egyszerűbb irodai pozíciók, amelyekre reális lehet helyi munkaerő foglalkoztatása azokban a régiókban, ahol van elérhető;és kiemelt – transzparensen kiválasztott – beruházások
• esetében nagyobb számú külföldi foglalkoztatása (csoportos beadással, előre megállapodott kvóta alapján, ami lehetővé teszi a beruházást).

Kiemelte még, hogy 2023 végéig ezek az igények mind egyfajta munkavállalási engedéllyel voltak lefedve, és minden esetben a munkaerőigény elbírálása volt a döntő lépés, származási országtól, pozíciótól és fizetési szinttől függetlenül.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) a Portfolio megkerésére ugyanezt a gyakorlati feszültséget emelte ki: a kamara szerint tagvállalatai körében általános az a vélekedés, hogy a jelenlegi idegenrendészeti szabályok komoly nehézséget okoznak a munkaerő tervezhetőségében, kiszámíthatatlanná teszik a foglalkoztatást, és a magyar szabályozás a régiós környezethez képest jóval bonyolultabb, ezért sok cég már működési kockázati tényezőként kezeli.

A Helpers Hungary által kiemelthez hasonló különbségtételt tartana indokoltnak az AmCham is: a kamara szerint a gyártó szektor és az SSC-k munkaerőigénye eltér, mivel előbbinél nem elsősorban a felsőfokú végzettségű harmadik országbeliek foglalkoztatása a fő kérdés, míg a globális üzletsegítő központoknál a magasan képzett, és/vagy nyelveket beszélő munkaerő elérése kulcsfontosságú. Ezért az AmCham szerint engedélyezési szempontból is célszerű lenne eltérő feltételeket szabni a magas hozzáadott értéket teremtő és az alacsonyabb képzettséget igénylő pozíciókra.

Ebből a Helpers Hungary javaslatában az a reformelv, hogy előnyt kellene kapniuk azoknak, akik már átestek valamilyen ellenőrzésen, részben integrálódtak és ténylegesen itt képzelik el az életüket – tehát már magyarországi tartózkodási engedélyük volt, akár munkavállalásai, akár tanulmányi célú. Ürögdi Barbara azt is hangsúlyozza, hogy

gazdaságilag irracionális embereket hazaküldeni azért, hogy ugyanarra az állásra külföldről új kérelmet adjanak be, ezért a hosszabbításnak, a státuszváltásnak és a családegyesítésnek életszerűbb szabályokra lenne szüksége.

Ezt a problémát az AmCham is az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte, mivel a kamara szerint a jelenlegi rendszer jelentős, magasan kvalifikált munkavállalói kört szorít ki, akik nem férnek bele a Magyar Kártya nevű, kvalifikált munkavállalókra kitalált engedélybe, a random elfogadott diplomák, vagy a Magyarországon szerzett diplomák teljes kizárása miatt. Miközben a foglalkoztatási célú engedélyből sok esetben nem lehet magasabb jogosultságot biztosító engedélykategóriába átlépni, ami a munkáltatók és az érintett munkavállalók számára is bizonytalanná teszi a hosszabb távú tervezést.

Ráadásul a hírhedt országlista 2025. januári bevezetése óta foglalkoztatási célú engedélyt is csak fülöp-szigeteki, örmény vagy grúz állampolgároknak lehet kérni, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette a toborzást.

Mándó Tibor bevándorlási jogász ehhez részben hasonló, részben jóval keményebb kritikát fűz: úgy érvel, hogy a rendszerből a foglalkoztatási és a beruházási célú jogcím maradhatna meg biztos pillérként, az EU Kék Kártya uniós kötöttsége miatt megőrzendő, a Magyar Kártya viszont csak akkor működhetne jól, ha érdemben átszabályozzák.

Ennél is tovább megy, amikor a munkaerő-kölcsönzőkre épülő vendégmunkás-engedély teljes kivezetését sürgeti, mert szerinte a magyar idegenrendészeti logikától idegen az a modell, amelyben a tartózkodási és munkavállalási szerkezetet tömeges kölcsönzésre húzzák rá.

Mándó Tibor álláspontja szerint a foglalkoztatási célú engedély éppen azért alkalmasabb, mert konkrét céghez, munkakörhöz és munkavégzési helyhez kötődik, ezáltal ellenőrizhetőbb, és jobban illeszkedik a kis- és középvállalkozások valós igényeihez.

Az AmCham válaszaiban ugyanez a probléma más oldalról jelent meg: a kamara szerint a magasan képzett munkaerőre elvileg létező engedélykategóriák a gyakorlatban nem töltik be a szerepüket, mert a szigorú, valós piaci viszonyokat nem tükröző feltételek miatt sok diplomás, nyelveket beszélő harmadik országbeli munkavállaló nem tudja igénybe venni őket, így végül olyan, kékgalléros foglalkoztatásra tervezett jogcímekbe csúszik át, amelyek szűkebb tartózkodási jogosultságot és kevésbé tervezhető jövőt adnak.

A két szakértő javaslatai több ponton összeérnek, Ürögdi Barbara három fő munkavállalási jogcímet látna indokoltnak:

• A foglalkoztatás fő formája az általános munkavállalási engedély volna, ahol a munkáltató először jelzi a munkaerőigényt, az állam megvizsgálja a belföldi és uniós kínálatot, majd ennek hiányában név és pozíció szerint, előszerződés alapján kérhető engedély a kiválasztott harmadik országbeli munkavállalóra. Itt a fő probléma jelenleg az életszerűtlen „országlista” ami fülöp-szigeteki, örmény és grúz munkavállalókra korlátozza ezt az engedélytípust, így például kizárva ezzel az egész amerikai kontinenst, az Egyesült Királyságot, Ausztráliát, de keletebbre tőlünk Törökországot, Dél-Koreát, Kínát vagy Indiát is, miközben ezekből az országokból jelentős szakértelem érkezhetne. Probléma még jelenleg ebben a kategóriában a családegyesítés tilalma (ami családos, senior munkavállalók esetében alapkövetelmény lenne), főleg azok számára, akik így akár arra kényszerülhetnek, hogy otthon hagyják kiskorú gyerekeiket.
• Amennyiben szükséges képzés szerinti megkülönböztetés, egy második típus a képesítéshez kötött engedély lenne, lényegében egy megreformált Magyar Kártya, amely magasabb képzettséghez, speciális tudáshoz vagy hiányszakmához kapcsolódna, gyorsabb elbírálást, jobb feltételeket (pl. idővel letelepedést) is biztosítana, ezzel téve vonzóvá Magyarországot az ilyen, magas hozzáadott értékű munkavállalók számára.
• Speciális eset a beruházási célú engedély lenne, amely egy jelentős gazdasági projekthez kötött, előre megítélt, átlátható feltételek szerint működő csatornát adna kékgalléros és fehérgalléros munkaerőre egyaránt, csoportos engedélyeztetéssel (azaz a munkáltató tudna kérvényezni egy kvótát, amit jóváhagyás után betölthet EU-n kívülről is).

Mándó Tibor a szerkezetet hasonlóan húzná újra, miközben az országlista eltörlését a foglalkoztatási célú engedélynél kulcslépésnek tartja. Érvelése szerint a jelenlegi lista azért okoz súlyos torzulást, mert gyakorlatilag kizár olyan munkavállalókat is, akikre a magyar gazdaságnak valóban szüksége lenne, legyen szó thai masszőrről, kínai szakácsról, angol vagy arab anyanyelvi tanárról, illetve Magyarországon diplomázott külföldi hallgatóról.

Ugyanezt a problémát Ürögdi Barbara a fehérgalléros szektorban amerikai tanárok, dél-amerikai SSC-dolgozók és már itt élő, beilleszkedett munkavállalók példáján keresztül írja le.

A Helpers ügyfélkörében vannak például üzleti szolgáltatók, akik egész piacokat veszítettek el az elmúlt egy-két évben amiatt, hogy nem tudták biztosítani a szükséges nyelvtudást akár friss diplomások toborzásával, vagy megtartva a már bevált külföldi munkavállalóikat.

Közös javaslat, hogy a magyar diplomát el kellene ismerni a képesítéshez kötött engedélyekben, ami már csak azért is logikus lenne, mert évente tízezrek tanulnak Magyarországon a Stipendium Hungaricum, államilag milliárdokkal támogatott felsőoktatási ösztöndíjjal. Az eleve hosszas felvételi eljárásokkal kiválasztott afrikai, közel-keleti, ázsiai vagy latin-amerikai diákok szívesen maradnának, országismerettel rendelkeznek, Magyarországon hasznos képesítést szereznek, szülőhazájukból hozott ritka anyanyelvi ismeretekkel együtt. Kizárásuk a munkaerőpiacról mind az egyetemeink, mind a magyar foglalkoztatók versenyképességét rontja, hiszen a régióban más országokban nincs ilyen tilalom, vagy akár könnyített eljárással is jutalmazzák a helyi diplomát.

Az AmCham is külön kiemelte, hogy a jelenlegi fehérgalléros engedélykategóriák egyszerre több ponton zárnak ki fontos munkavállalói csoportokat:

az EU Kék Kártyánál a bérküszöb a fiatalabb diplomás réteg számára sokszor elérhetetlen.

A Magyar Kártya pedig a kamara szerint kizárja többek között az SSC-k számára fontos közgazdász, pénzügyi és humán területű végzettséggel rendelkezőket, valamint a magyar egyetemeken végzett külföldieket is.

Ugyanerre építve Ürögdi Barbara és az AmCham is azt hangsúlyozta, hogy a szabályozásnak és a foglalkoztatáspolitikai alapelveknek a valós munkaerőpiaci helyzetre kellene reflektálniuk, szakmai alapon, a regionális viszonyokat figyelembe véve. Míg abban is egyetértenek, hogy a bérminimumot a valós piaci szintekhez kellene igazítani.

Az amerikai kamara szerint a kékgalléros és a fehérgalléros foglalkoztatás között lehet és célszerű is különbséget tenni, de olyan feltételrendszerre lenne szükség, amely nem kényszeríti a fehérgalléros külföldi munkavállalókat a kékgalléros engedélykategóriákba.

Mit kér az üzleti szolgáltatói szektor és a nagyvállalatok

Lenk István, az ABSL Magyarország elnöke által képviselt iparági álláspont különösen éles, mert egy olyan szektorból érkezik, amely a szervezet szerint 2025-re 245 üzleti szolgáltató központot, mintegy 120 ezer szakembert, tágabban nézve pedig 250–300 ezer adminisztratív munkavállalót jelent Magyarországon. Az ABSL szerint

ez a szektor a GDP 10 százalékát adja hozzáadott értékben, a munkavállalók több mint 45 nemzetiséget képviselnek, több mint 35 nyelven dolgoznak, és több mint 95 százalékuk felsőfokú végzettségű.

Az AmCham válaszaiban szintén ez a szektorális töréspont jelent meg: a kamara szerint az SSC-k és más globális üzletsegítő központok számára nem általában a külföldi munkaerő, hanem a magasan képzett, több nyelven dolgozó munkavállalók elérhetősége a kulcskérdés.

Innen nézve a jelenlegi korlátozások nem mellékes adminisztratív nehézségek, hanem versenyképességi kockázatok: az ABSL azt közölte a Portfolio-val, hogy Magyarország a régióban egyedülállóan szűkítő modellt alkalmaz, a foglalkoztatási célú hozzáférést gyakorlatilag három országra szorította, a kiadható munkavállalási engedélyek száma pedig 70 ezerről 36 ezerre csökkent.

Lenk István is sürgeti a tanulmányi célból itt lévők átvezetését a munkapiacra, a 2+1 éves korlát túllépését, az egyszerűsített hosszabbítást, a professzionális toborzócégek visszaengedését, a vendégmunkás-fogalom tisztázását, a FEOR- és TEÁOR-alapú különbségtételt, valamint a Magyar Kártya kiterjesztését olyan üzleti szolgáltatói pozíciókra, mint a kontroller, a HR-adminisztrátor, az elemző könyvelő, az IT- és telekommunikációs vezető vagy a minőségbiztosítási mérnök. Emellett az ABSL a „kiemelt munkáltató” keretrendszer egyértelmű kritériumait és az EU Kék Kártya bérküszöbének felülvizsgálatát is szükségesnek tartja.

Lapunknak nagyon fontos visszajelzéseket adott a munkáltatói oldalról a Sanofi Magyarország is, és a cég észrevételei nagyon hasonló irányba mutatnak, csak nagyvállalati működési nyelvre lefordítva. A cég budapesti szolgáltatóközpontjában több mint 2000 munkatárs dolgozik, 70-nél több nemzetiséget képviselve, miközben az állomány 75 százaléka magyar kolléga; 2026 végéig további mintegy 200 új munkahely létrehozását tervezik, az elmúlt egy évben pedig 1010 új szakember csatlakozott hozzájuk, jelenleg is több mint 150 nyitott pozíciójuk van.

A Sanofi szerint a gondot az okozza, hogy leszűkült azoknak az országoknak a köre, ahonnan a szükséges munkatársak érdemi adminisztratív korlátozás nélkül érkezhetnek, miközben a Magyar Kártya és az EU Kék Kártya nem elég rugalmas a magas hozzáadott értékű szolgáltatóközponti munkaerőigényhez.

Ezért a vállalat azt javasolja a Tisza-kormány számára, hogy a Magyar Kártyánál a STEM-képzéseken (Science, Technology, Engineering, Mathematics, vagyis a természettudományi, technológiai, mérnöki és matematikai képzési területeken) túl a pénzügyi, HR-, adminisztrációs, ellátásilánc- és logisztikai végzettségek is legyenek elfogadhatók. A Sanofi állítja, ugyanitt jelenik meg a bérküszöb problémája is:

a cég szerint a bruttó több mint egymillió forintos belépőszintű EU Kék Kártyás bérminimum különösen a junior, de képzett pozíciókban okoz bérfeszültséget, miközben nagyjából bruttó 800 ezer forintos szintet már a magyar munkaerőpiachoz igazodónak látnának.

Az AmCham ezt általánosabban úgy írta le, hogy az EU Kék Kártya bérküszöbe évente progresszíven, a piaci viszonyoktól elszakadva növekszik, ezért a fiatalabb diplomás munkavállalói réteg számára sok esetben nem valós alternatíva.

A Sanofi ráadásul rendszeres, érdemi konzultációt kér a döntéshozóktól, mert álláspontjuk szerint a szabályozás fókuszának az állampolgárság helyett a Magyarországra behozható tudáson és képzettségen kellene lennie.

Az AmCham is széles körű társadalmi egyeztetést tart szükségesnek az érintett gazdasági szereplők bevonásával minden jogszabályváltoztatás előtt, mert álláspontja szerint a rosszul célzott szigorítások nem szándékolt módon akár a magyar munkahelyek megtartásával és a versenyképességi célokkal ellentétes hatást is kiválthatnak.

A szakértői és munkáltatói reakciók alapján egységes álláspontkén látszik: ha a június 1-jétől bejelentett ideiglenes felfüggesztés egy általános tiltási logikát konzerválna, akkor az eddigi szerkezeti gondok változatlanok maradnának. Továbbra is problémát jelentene az országlista körüli zavar, a magyarországi diplomások elvesztése, a családegyesítés szűkössége, a rövid ciklusú engedélyezésből fakadó bizonytalanság, a bérküszöbök és képesítési listák merevsége, valamint a beruházók számára nehezen tervezhető környezet.

Ha viszont valóban elindul a szakmai és társadalmi egyeztetés, akkor már most kirajzolódik egy meglepően széles szakmai minimum, amelyre építhetne Magyar Péter kormánya.

Az AmCham válaszai ugyanezt az irányt erősítik: a kamara nem a kontroll nélküli nyitást tartaná megoldásnak, hanem olyan, munkaerőpiaci adatokra épülő szabályozást, amely egyszerre védi a magyar munkavállalókat, és nem zárja ki azokat a magas hozzáadott értékű pozíciókat, amelyekhez ma Magyarországon gyakran speciális tudásra, nyelvismeretre vagy nemzetközi tapasztalatra van szükség.

A fentiekből jól látszik, hogy az érdekelt felek észrevételei ugyanis több lényeges ponton azonos irányba tartanak: kevesebb és világosabb engedélytípus kell, az általános foglalkoztatási jogcímet ki kell szabadítani az országlistából, a beruházási és az egyedi munkáltatói igényeket el kell választani egymástól, a magyarországi diplomásoknak valós átjárást kell adni a munkaerőpiacra, a képesítéshez kötött csatornákat a tényleges vállalati igényekhez kell igazítani, a családegyesítés és a hosszabbítás szabályait pedig a hosszabb távon itt dolgozó, adózó, beilleszkedő munkavállalók esetében újra kell gondolni. A szakmai szereplők tehát nem kitárt kapukat kérnek, hanem olyan rendszert, amely egyszerre kiszámítható, ellenőrizhető és a magyar munkaerőpiac valós állapotához igazított, és lapunk megkeresésére mind hangsúlyozták, reformterveiket készek a kormánynak is prezentálni.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Forrás: Portfólió