Szerencs: Újra együtt a sakktáblánál

szerencsi sakkverseny

Mondhatni történelmi pillanat tanúja volt a helyi sakkszakosztály, hiszen négy és fél évtized szünet után újra felvette a kapcsolatot a felvidéki Nagykapos sakkcsapatával. A két klub között az 1980-as években virágzott az együttműködés, kölcsönös látogatásokkal, most pedig ez a hagyomány éledt újra május 16-án a szerencsi Rákóczi-vár Szirmay termében.

A találkozón tíz-tíz sakkozó mérte össze erejét rövidített összecsapásokon. A hazaiak minimális fölénnyel zárták a versenyt, bár az eredmény valójában másodlagos volt – a találkozás maga volt a lényeg – hangsúlyozta Csepely János szerencsi sakkozó, aki örömmel fogadta újra városunkban Papp László szakosztályvezetőt és csapatát. A két sakkbarát számára különösen megható volt a találkozás, hiszen az egykori együttműködés eredeti szereplői közül ma már csak ők ketten idézhetik fel személyes emlékeiket a közös időszakról. Hozzátette, hogy a versenyt közös ebéd zárta, a tokaji borok pedig kicsit oldották a hangulatot, és így egyre több régi emlék tört a felszínre. A város ajándékaként minden nagykaposi vendég egy-egy palack szerencsi bort vihetett haza.

A kapcsolat nem szakad meg újra, hiszen ősszel Nagykaposon folytatódik a barátság ápolása. A szerencsi delegációt várhatóan Simon Tibor szakosztályvezető vezeti majd. A búcsú a Nemzetközi Sakkszövetség jelmondatával zárult – „Gens una sumus!” – Egy család vagyunk.

Forrás: Facebook - Szerencsi Hírek

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al mumu模拟器 比特浏览器下载 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş bahsegel Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet iptv satın al bursa escort bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bahsegel casibom casibom grandpashabet betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş grandpashabet jojobet jojobet giriş casibom grandpashabet giriş Casibom Casibom Marsbahis jojobet grandpashabet casibom grandpashabet x grandpashabet jojobet jojobet giriş jojobet