Zemplén földrajzi helyzete

Az 1800 négyzetkilométer kiterjedésű zempléni-hegység az Alföld északi peremén húzódó 220 km hosszúságú Északi-középhegység legkeletibb tagja, s egyben a régebbi elnevezésű Eperjes-Tokaji-hegylánc 52 kilométernyi déli szakaszaként a Kárpátok Magyarországon átnyúló része. A Hernád völgye, a Szerencs-patak, az országhatár, a Ronyva, a Bodrog-völgy és a Tisza által határolt hegység több kis tájra tagolódik.

A Zempléni-hegység területileg legnagyobb és legjelentősebb tájegysége a Hernád, illetve a Bodrog-völgy, valamint az Erdőbényei-medence és a Bózsva-völgy között elterülő Háromhutai-csoport. Közel négyszög alakú rögdarab, mely maga is további rögök halmazából áll. Nevét onnan nyerte, hogy a rög középpontjában elhelyezkedő tektonikus medencékben három Huta nevű település található: Ó-, Közép- és Újhuta. A felszíni formák változatossága következtében a Háromhutai-hegycsoport a Zempléni-hegység tájképi szépségekben leggazdagabb, legvadregényesebb része. Legmagasabb pontja a Gergely-hegy 783 m magas csúcsa, továbbá a Borsó-hegy (747 m) és a Nagy-Péter-mennykő (709 m). Szinte külön csoportként hat a Sátoraljaújhelytől nyugatra elterülő kúpok sorozata - Sátor-hegy (460 m), magas-hegy (514 m), - melynek tagjai egyetlen vulkáni kráternek széttagolt maradványai. Ezeken a kúpokon a szakasos vulkáni tevékenység következtében létrejött réteges szerkezet jól tanulmányozható.

Rögök sorozatából áll a Zempléni-hegység legészakibb része, a Bózsva-völgytől északra elterülő Nagy-Milic-csoport is. Központi magja az országhatáron fekvő Nagy-Milic (895 m), a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsa, amelyből két hegycsoport nyúlik délre, közrefogva a Hegyköz medencéjét. A nyugati vonulat a Pál-hegy, Kánya-hegy és Fehér-hegyből, a keleti vonulat pedig a Tolvaj-hegy, a Hársas-hegy és Korom-hegyből áll. A 400-500 m magas csúcsokkal körülhatárolt Hegyköz kialakításában a denudáció játszotta a főszerepet, mely a riolittufába mélyítette a hegyköz medencéjét. Felszíne változatos, hullámos. Külön is említésre méltóak a Vilyvitány és Felsőregmec környékén emelkedő rögök, melyekben ókori rögdarabok találhatók a felszínen.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet marsbahis mygift.giftcardmall.com buca escort izmir buca escort padişahbet giriş casibom grandpashabet grandpashabet Dumanbet Giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojo giriş jojo jojo güncel giriş jojo jojo giriş jojo güncel giriş grandpashabet x sekabet jojobet holiganbet casibom pusulabet casibom casibom grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş instagram ban service instagram ban services holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş perabet perabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş