Tolcsva | Dessewffy-kastély

dessewffy kastely tolcsva 01

Cím: 3934 Tolcsva, Szent Imre út 4. (térkép)
Telefonszám: +36 47 584 032
Email cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: herbakastely.hu
Facebook oldal: facebook.com/HerbaKastely

A múlt A reneszánsz alapokra épült kiskastély Tolcsva egyik legnevezetesebb épülete. Eredetileg a Bónisok építhették 1659-ben, de az 1700-as évek elejétől 1898-ig a Szirmay család birtokában volt. Legutóbbi, az 1910-es évekre tehető felújítása, bővítése, már a Dessewffy-ek nevéhez fűződik és sajnos, a barokk homlokzat megsemmisülését eredményezte. Az alsó szinten még szinte érintetlen a reneszánsz boltozati rend a főtömegben és az elötte húzódó (befalazott) árkádsornál. Az emeleten viszont a barokk már (egy helyiség kivételével) mindenhol felszámolta a reneszánsz boltozatokat. Több faragott kő ajtókeret maradt meg az első periódusból, de semelyik sem az eredeti helyén.

Ma Helia-D Herba-Kastély Gyógynövény és Szépségközpont. Emellett a kastély történetéről is elhelyeztek egy kiállítást. A korabarokk kis udvarház 1659-ben épült, amit az egyik belső ajtószemöldökön látható évszám tanúsít. Bővítették és átalakították a 19-20. században. Ez a kúria az 1671. április 30-án kivégzett Bónis Ferencé, majd özvegye harmadik férjéé, Semsey Györgyé lehetett a 17. század utolsó évtizedeiben. Az 1710-es években a Szirmay családé lett, s tőlük vették át a 19. század elején a Dessewffyek. A kastélyt nagyméretű kert veszi körül. Az épületben a Borsodi Erdő és Fagazdaság Hegyaljai Erdészeti Igazgatósága működött a 90-es években.

Nyitvatartás

kedd 10:00 - 17:00
szerda 10:00 - 17:00
csütörtök 10:00 - 17:00
péntek 10:00 - 17:00
szombat 10:00 - 17:00
vasárnap 10:00 - 17:00

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 giftcardmall Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş mygift jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Buca escortt Buca escort Buca escort bayan vip escort buca jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş casibom holiganbet grandpashabet imajbet jojobet grandpashabet jojobet casibom Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet grandpashabet jojobet marsbahis casibom holiganbet holiganbet giriş buca escort buca escort bayan İzmir buca escort matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Buca elit escort Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş