Kerékpáros turizmus

kerekparos turizmus

Zemplén régió mára az egyik legkedveltebb kerékpár-turisztikai célponttá vált. A régióban az alsóbbrendű utakon viszonylag kis gépjármű forgalommal számolhatunk, így azokon zavartalanul lehet kerékpározni. A közelmúltban épült két kerékpárút nagymértékben hozzájárult a kerékpáros turizmus fejlődéséhez és a kerékpáros közlekedés biztonságához. 2007-ben került átadásra a Sárospatak-Sátoraljaújhely közötti kerékpárút teljes hosszában. 2008-ban pedig határon túli összefogás eredményeképpen, Mikóháza és Alsómihályi (Michal?any) Község Önkormányzata együtt valósította meg a Zempléni-hegység peremén Sátoraljaújhely - Széphalom - Mikóháza - Alsóregmec -Felsőregmec - (országhatár) - Alsómihályi (Michal?any) településeket felfűző kerékpárutat.

A kerékpárút nyomvonalán 4 db pihenőhely található. A környék megismerését és a tájékozódást a kerékpárút során 6 db információs tábla segíti. Továbbá kiépítésre került Michalany község szélén, az országhatáron egy információs központ.

A Zempléni-hegység legnagyobb kerékpáros körtúra útvonala kb. 155 km hosszú és 3 túranapra tervezhető. Szerencsi indulással, Monok - Abaújszántó - Boldogkőváralja - Vizsoly - Gönc - Kéked - Hollóháza - Füzér - Széphalom - Sátoraljaújhely - Sárospatak útvonalon halad a túra, s közben elénk tárul az Abaúji-hegyalja, a Zempléni-hegység és a Hegyköz páratlan panorámája, az érintetlen természet látványa.

Taktaköz-Harangod kistérségben az un. "Taktaközi tekergő" kerékpártúra ismert, mely Szerencs központtal látogatja végig a síkvidéki, taktaközi településeket.

A Bodrogközbe szervezett túrákat Sárospatakról, vagy Sátoraljaújhelyről indíthatjuk. Célállomások lehetnek a Bodrogzug tájvédelmi területe, a tiszai árterületek, illetve a kistérség műemlékei (Karcsa, Pácin). Pácinon keresztül a szlovákiai Királyhelmecre is ellátogathatunk. A cigándi-hídon átkelve a kerekezés a Felső-Tiszavidék, Tiszahát felé folytatható.

Egyre több gyalogos teljesítménytúra útvonalat kerékpárral is megtehetnek a vállalkozó szellemű hegyikerékpárosok. Ilyen pl. a Zemplén 26 és Zemplén 50, a Rákóczi túra 78 km-es távja, valamint az Öreg Bence Nagy-Milic túraútvonalának 27-től 120 km-ig terjedő szakaszai.

Zemplén régióban kerékpáros túrizmussal a Zempléni Tömegsport Egyesület foglalkozik. Kapcsolatban állnak a térség legfontosabb szállásadóival, szolgáltatóival, így naprakészen szervezik a hegyi, országúti, vagy kombinált túrákat. Csoportos, családi, vagy egyéni igények szerint több túratervet tudnak ajánlani, kérésre kerékpáros túravezetőt is biztosítanak.

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al holiganbet jojobet jojobet matbet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet matbet giriş imajbet imajbet giriş perabet perabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş coinbar coinbar giriş restbet giriş restbet egebet güncel giriş egebet coinbar giriş coinbar interbahis interbahis giriş mariobet mariobet giriş klasbahis güncel giriş klasbahis artemisbet artemisbet giriş klasbahis giriş klasbahis restbet restbet giriş egebet egebet giriş superbetin superbetin giriş perabet perabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş alobet alobet giriş marsbahis marsbahis giriş perabet perabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş superbetin superbetin giriş kingroyal kingroyal giriş kralbet kralbet giriş jasminbet jasminbet giriş ikimisli ikimisli giriş meritbet meritbet giriş sekabet sekabet giriş casibom casibom giriş kingroyal kingroyal giriş Sonbahis Sonbahis giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş grandpashabet grandpashabet giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet giriş elexbet elexbet giriş deneme bonusu veren siteler jojobet jojobet jojobet tlcasino jojobet holiganbet radissonbet bahiscasino teosbet casinoroyal casinomilyon betplay amgbahis tambet Sonbahis Sonbahis giriş