Karcsa Község története

 Karcsa Község története

Karcsa a magyarországi Bodrogköz egyik legrégebben lakott települése, a Karcsa tó mellé épült.

karcsa1

A terület már a honfoglalás előtt is lakott volt. III. Orbán pápa 1186-ban a keresztes lovagok magyarországi házait saját fennhatósága alá helyezte. Karcsa első fennmaradt írásos említése ekkor történik.

karcsa2

A település történelme során számos alkalommal cserélt birtokost. 1282-ben a Baksa nemzetségbeli Tamás comes vette meg a falut a keresztesektől, majd 1376-tól a Felhévíz-i keresztesek birtokolták. 1398-ban az Aba nemzetség debrői ágának sarját, Debrői Péter fiát iktatták Karcsa harmad részének birtokába, 1440-ben Szerdahelyi Miklós uralta. Három évvel később már felerészt Tokaj várának tartozéka, Brankovics György (1377 – 1456) despota fennhatósága alatt, aki részét hamarosan átadta az Apagyi és Kistárkányi családoknak.

karcsa3

A XVI. század folyamán a község a környező falvakhoz hasonlóan Mágóchy Gáspár észak-magyarországi főkapitány birtokába kerül. 1598-ban Alaghy Ferenc uradalmába tartozott, 1613-ban Alaghy Menyhért a hajóvámjogot kap a Karcsára, hogy a máramarosi hegyvidékről a sót nagyobb merülésű hajókkal szállíthassák az Alföldre. II. Rákóczi György belga és velencei mérnökökkel szabályoztatja a Karcsát Tárkánytól Tokajig.

karcsa4

1630 körül a községet Sennyey Sándor kapta királyi adományként, s a család bárói és grófi ága 1945-ig birtokolta azt.

Forrás: karcsa.hu

hacklink satın al mumu模拟器 向日葵 bursa escort bayan bursa escort deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bahsegel betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş ikimisli ikimisli giriş Casibom Casibom Marsbahis jojobet jojobet giriş jojobet Jojobet Jojobet Jojobet Jojobet bahsegel Casibom casibom antalya escort antalya bayan escort antalya escort bayan escort antalya casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş betsmove betsmove giriş jojobet jojobet giriş sahabet sahabet sahabet casibom jojobet jojobet jojobet bahsegel jojobet jojobet sahabet casibom casibom casibom sahabet sahabet sahabet sahabet sahabet sahabet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet padişahbet matbet jojobet jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Casibom Salvobet