„Hegyalja örök asszonyai "

hegyaljaiasszonyokEzúttal Tokaj és környéke felé vesszük az irányt, hogy megnézzük az ottani köztéri női szobrokat.

 Szőlőtaposó lányka – Tokaj

hegyaljaiasszonyok01Fotó: Hrabina Ildikó

A kifejezetten részletgazdag, aprólékos és csinos kis bronzszobor Veres Gyula Alpár műve, melyet a 2014-es Szüreti Napokon avattak fel. A Tokaj-hegyaljai Borok Háza előtt álló dézsában taposó kislány felgyűri a szoknyáját, a műremekhez közelebb érve pedig a szőlőszemek is látszanak.

Díszkút – Tarcal

hegyaljaiasszonyok02A játékos alkotás az Andrássy hotel kertjében áll, vagyis lebeg – Csirpák Viktória légies alkotása ugyanis szőlőlevelek felett repül. A szárnyakat viselő meztelen női alak, mint a bor és a mámor pajkos tündére, szőlőt és bort önt tölcséréből. A 2008-as szobor csupa báj, mese, szépség, el lehet időzni a nézegetésével.

Tarcali Pieta

hegyaljaiasszonyok03 Sem keletkezéséről, sem az alkotójáról nem tudunk, annyi bizonyos, hogy a 18. századból származik. Az 1776-ban barokk stílusban újjáépített tarcali római katolikus templomban áll.

„A templom hajójának északi külső falánál szép barokk szobor áll, az ún. »tarcali Piéta«. A »tarcali Piéta« nem szerepel a hivatalos műemléki jegyzékben, holott kompozíciója, drámai kifejező ereje, naturalista kidolgozottsága kiváló művészre utal. A Szepsi Aloiz »mogyoródi Apát Úrnak, az Isten buzgó papjának« 1811. (1841?) április 20-án bekövetkezett halála után állított síremlék tetejére helyezett szobor magába sűríti a tragédiát, a végtelen bánatot, és kifejezi az alkotó alázatos áhítatát.” – írja Olajos Csaba a A Herman Ottó Múzeum 1990-es évkönyvében megjelent A tarcali koronauradalom építészeti emlékei című tanulmányában.

Árpád-házi Szent Erzsébet – Mád

hegyaljaiasszonyok04II. András magyar király és merániai Gertrúd leánya egész életében segítette, etette a szegényeket. A legenda szerint sógora, Henrik nem nézte ezt jó szemmel és amikor váratlanul meglepte Erzsébetet, hogy kérdőre vonja és ellenőrizze, kenyér helyett rózsákat talált nála. A képzőművészetben ezért ábrázolják Szent Erzsébetet rózsákkal, ahogyan ez a mádi domborműnél is megjelenik. Ekker Róbert szobrász a híres mádi követ használta háttérként 2008-as alkotásához.

Mádi Magyarok Nagyasszonya

madimagyaroknagyasszonyaMádon a római katolikus templom udvarán alakították ki a község millenniumi emlékparkját, ahol V. Majzik Mária szobrász 2002-es alkotása látható. Mária palástját a szőlőlevél, a kis Jézusét a szőlőfürt díszíti. Mária a távolba néz és mosolyog, arckifejezésének üzenete, hogy bízzunk a jövőben, mert a Magyarok Nagyasszonya mindig velünk van és segít.

István király és Gizella – Bekecs

bekecsszentistvanBekecsen 2000-ben Millenniumi parkot hoztak létre, ahová elhelyezték Ziegler István erdélyi magyar fafaragó tölgyfából készült kettős szobrát, mely István királyt és felesége Gizellát ábrázolja. A kompozíció hátterén a Szózat sorai olvashatók, István király mögött a magyar címer, Gizella mögött Bekecs címere látható.

Magita kisasszony – Erdőbénye

magitaerdobenyeErdőbényén mindenki ismeri Margita legendáját. A XVII. században a török uralom alatt a lány apja és kedvese Bécsbe utazva magára hagyta Margitát. Mikor a törökök elérték a falut, két török vezér is beleszeretett a lányba, ő azonban nem viszonozta szerelmüket, akik mérgükben felégették a falut, Magitát pedig élve eltemettették. Azonban akit megbíztak a lány temetésével, a pince fölé ásta a sírt, ahonnan kiszabadulhatott, így megmenekült. A törökök visszatértek, és amikor vezérek meglátta a lányt, üldözőbe vették, elkergették egészen a falu határában lévő tóig, melybe sajnos belefulladt, a két török vezérrel együtt. Ekkor az elkeseredett törökök örökre elhagyták Erdőbényét. A szobor Égerházy László fafaragó munkája, 2000-ben állították a Dózsa György út 14. szám alatt, a gyógyszertár előtt.

Anya gyermekével – Monok

anyamonokBorsos István 2001-es alkotása az Andrássy-kastély parkjában áll, és az örök, elmúlhatatlan köteléket, az anya és gyermeke közötti sziklaszilárd kapcsolatot dolgozza fel szobor formájában.

Szent Erzsébet – Olaszliszka

szentolaszliszkaBalogh Géza szobrászművész alkotását 2014. augusztus 20-án leplezték le. Az életnagyságú, bronzból készült alkotás egy körülbelül egy méter magas, természetes kőből készült talapzaton áll kecsesen.

Hősi emlékmű – Olaszliszka

hosiolaszliszkaLavotha Géza emlékművét 1993-ban állították Olaszliszka központjában, a Csonka-templommal szemben. A világháborús emlékmű fő motívuma a megtört arcú, gyászoló női alak, aki síremléket formáló táblát tart, rajta felirat: Érettük, akik sosem tértek vissza, sóhajts egy imát. A szobrot dísztéglafal veszi körül, rajta márványtáblába vésve a II. világháborúban elesett hősök névsora, valamint bronzból Olaszliszka és Magyarország címere.

 Forrás: boon.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet marsbahis buca escort izmir buca escort holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Paşacasino Paşacasino Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş Tümbet Tümbet Giriş