Füzérkomlósi kisvasúti emlékhely

kisvasut emlekhely 01

Füzérkomlós valaha egy Nyíregyházától a Zemplénig terjedő kisvasúti hálózat legészakabbi végpontja volt. 1980 óta nem jár erre vonat, de az egykori állomáson egy dízelmozdony őrzi egy sikertörténet emlékét.

A Sátoraljaújhelyet Füzérkomlóssal összekötő Hegyközi Kisvasút 1924-ben épült meg, majd három évvel később összekötötték a Bodrogközi Kisvasúttal, újabb három év elteltével pedig a Nyírvidékivel is, a Balsa és Kenézlő közötti Tisza-híd megépítésével. Fénykorában a kisvasút összekötötte a Zemplént a Nyírséggel, de a második világháború idején Királyhelmecre is el lehetett jutni a hálózaton; Nyíregyházáról Sátoraljaújhelyre gyorsmotorkocsi közlekedett, akár 60 km/órás sebességgel hasítva az alföldi pályaszakaszokon. (Nyíregyháza és Sóstó között egészen egyedülálló módon ráadásul villamosként üzemelt a kisvasút.) A Tisza-híd azonban rövid életű volt, 1944-ben felrobbantották a németek, és soha nem is épült újjá, majd 1980-ban megszűnt a forgalom a Hegyközi kisvasúton.

Füzérkomlóson az egykor jelentős forgalmat bonyolító állomásra nem sok minden emlékeztet a kiállított mozdonyon, illetve a mellette nyomokban felfedezhető rakodón kívül. Az Mk45 2009-es dízelmozdony négy társával együtt 1973-ban érkezett a Hegyközi Kisvasútra egyenesen a bukaresti Augusztus 23. Művekből, beszerzésüket a nagy vonatterhelés (tehervonatok élén), illetve jó gyorsulás (személyvonatok esetében) indokolta.

1980-ban a Hegyközi Kisvasút megszűnésével Nyíregyházára kerültek a gépek, azonban nagy tengelyterhelésük miatt túlzottan igénybe vették a pályát, ezért 1994-ben a Gyermekvasútra kerültek, hat másik, a kezdetektől napjainkig üzemelő társuk mellé. A budai hegyekben azonban már soha nem üzemeltek, a használható alkatrészek kinyerését követően a 2009-es kivételével elbontották az egykori zempléni mozdonyokat.

Az utolsó mohikán megmentését a füzéri plébános, Tóth Gábor kezdeményezte 2008-ban, akinek emlékeiben élénken élt még a Sátoraljaújhely főutcáján végigcsattogó vonat képe. Vasútbarátként és egy helyi összefogás vezetőjeként elérte, hogy 2010-ben az egykori állomás helyére kerüljön a valaha itt szolgált dízelmozdony.

Számos emléket fel lehet fedezni a Hegyközi Kisvasútból a füzérkomlósin kívül is a tágabban vett környéken: Sátoraljaújhelyről Füzérkomlósra a mai kerékpárút jórészt a kisvasút nyomvonalán halad, Sárospatak mellett még áll a kisvasút hídja a Bodrog felett, és persze működik az egykori szárnyvonalon a Pálházi Erdei Vasút is.

Megközelítés

Tömegközlekedéssel

A helyközi autóbuszokról Füzérkomlós, nyíri elágazás megállóhelyen kell leszállni.

Füzérkomlós, nyíri elágazás megállóhelytől a Dr. Molnár úton kell elindulni keleti irányba, majd az első lehetőségnél (Rakodóköz) jobbra fordulni, majd egy éles balkanyar után az elágazásban ismét jobbra (körülbelül 500 méter).

Parkolás

Közvetlenül az emlékhely mellett, a Raokodóközben lehet parkolni.

Koordináták

DD - 48.511402, 21.455548
DMS - 48°30'41.0"N 21°27'20.0"E
UTM - 34U 533644 5373243

(térkép)

 Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel atlasbet atlasbet giriş alobet alobet giriş holiganbet holiganbet giriş Sonbahis Sonbahis giriş Hiltonbet Hiltonbet giriş betcio betcio giriş ikimisli ikimisli giriş betpas giriş betpas ultrabet ultrabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş klasbahis giriş klasbahis casibom casibom giriş grandpashabet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş madridbet madridbet giriş pashagaming pashagaming giriş meritking meritking güncel giriş meritking meritking giriş perabet perabet giriş avrupabet avrupabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş coinbar coinbar giriş jasminbet jasminbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş piabet piabet giriş klasbahis klasbahis giriş interbahis interbahis giriş restbet restbet giriş egebet egebet giriş restbet restbet giriş betbey grandpashabet grandpashabet radissonbet gameofbet casinowon betpuan cashwin bahiscasino teosbet palacebet betsalvador jojobet meritbet meritbet giriş grandpashabet giriş