Zemplén történelme

Az ásatások során nyert leletek alapján tudjuk, hogy a Zempléni-hegység területén már a történelem előtti korban is éltek emberek. Őskori leleteket Hercegkút és Komlóska, kőkori eszközöket Tokaj, Tolcsva, Regéc, bronzkori szerszámokat pedig Erdőhorváti és Sátoraljaújhely környékén tártak fel.

A honfoglaló magyarok is hamar megtelepedtek ezen a vidéken. Anonymus feljegyzéseiből ismert, hogy Árpád a Sátorhalomtól Tolcsváig terjedő vidéket Ketelnek adományozta.

Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a Zempléni-hegység területe fontos szerephez jutott Sárospatak, s ugyancsak Sátoraljaújhely is, mely mai nevét 1250 körül kapta, előbb Sátorelő, illetve Sátorhalma néven volt ismert. Mindkét település kiváltságokat nyert királyainktól a XIII. században. A terület fontosságát jelzi, hogy más települések is kaptak városi rangot.

A tatárok XIII. századi jelentős pusztításainak hatására, - kitakarodásuk után - várak épültek, így Füzéren, Regécen, Boldogkőn is. Az anjouk korát az építés és a fejlődés jellemezte, de az utánuk következő XIV-XV. századi idők ismét sok pusztítást és szenvedést hoztak e táj népeire.

A huszita háborúk, a Dózsa György vezette parasztháború, majd az azt követő nemesi bosszúhadjárat a főbb állomásai e korszaknak. A mohácsi vész utáni idők ismét igen mozgalmasak voltak, Perényi Péter koronaőr a királyi koronát is a füzéri várban rejtette el egy időre, s a török terjeszkedéseinek megakadályozására hozzálátott a vidék várainak megerősítéséhez. A terület azonban többször gazdát cserélt, hol a német, hol a magyar hadak megszállásai okoztak kárt, pusztulást.

A XVII. században vetette meg I. Rákóczi György fejedelem és felesége Loránffy Zsuzsanna a hatalmas Rákóczi- birtok alapjait. Állandó tartózkodási helyük is e területen volt, nyáron a sárospataki, télen pedig a regéci várban. A Perényi által alapított sárospataki református kollégium is alattuk virágzott fel.

A XVII. századot és a XVIII. század első felét szakadatlan harcok és felkelések jellemezték. A Vesselényi-féle összeesküvés leleplezése után a vidék jelentős része császári zsoldosok kezébe került, akik valóságos rémuralmat teremtettek a védtelen nép között. Elsősorban ezért csatlakozott a zempléni nép kitörő lelkesedéssel Tkököly felkelő seregeihez. A felkelés elbukását ismét császári megszállás követte, s ez olyan elviselhetetlen terheket rakott a lakosságra, hogy otthonaikat elhagyva, tömegesen menekültek a hegyvidék erdőségeibe.

1697. júniusában a sátoraljaújhelyi vásárban kezdődött az egyik jelentős parasztfelkelés. Tokaji Ferenc vezetésével az elkeseredett parasztok megtámadták és agyonütötték a vásárban fosztogató császári vasasokat. A felkelés mindössze három hétig tartott, a császári túlerő hamar győzedelmeskedett, s rettenetes bosszút állt a résztvevőkön. A bosszú a vidék várait sem kímélte. Császári parancsra ekkor rombolták le a környék több még épen maradt várát.

Az 1703-ban kibontakozó Rákóczi-szabadságharc ismét nagy tömegeket vonzott fegyverbe. 1703 és 1709 között a zempléni táj, az itt elterülő Rákóczi-birtok - elsősorban Sárospatak - az ország politikai központja, itt élt II. Rákóczi Ferenc, s innen irányította a szabadságharc menetét. A szabadságharc bukása után, 1710-ben foglalták el császáriak a pataki várat, s ezzel véget is ért a Rákócziak kora, mely a vidék történetének egyik legszebb, legdicsőbb korszaka volt.

A vidék lakossága a sok szenvedés és megaláztatás ellenére sem lett hűtlen a haladó eszmékhez. Többen vettek részt a Martinovics-féle összeesküvésben és tettükért súlyos börtönbüntetésben részesültek. Az 1848-1849-es szabadságharc időszakában ismét sok ezren fogtak fegyvert a haza védelmében. A zempléni fiatalok lette a megalapítói a híres kassai "vörössipkás" zászlóaljnak és ott voltak a szabadságharc dicső csatáinak majd mindegyikében. A szabadságharc leverését követő közel két évtizedes elnyomatás után, a kiegyezést követően kezdődött el a táj fejlődése, elsősorban közlekedési utak kiépítésével.

Az első és második világháború sok szenvedést hozott a zempléni táj lakosaira. A trianoni békeszerződésben meghúzott országhatár perifériára sodorta a Hegyköz környékét, elvágva a felvidék gazdasági, közlekedési kapcsolatait. 1945 után új üzemek létesültek, bár a Borsodi-medence túlzott iparosítása, a viszonylag távoli megyeszékhely (Miskolc) nem hatottak kedvezően a Zempléni tájra. Az 1980-ban felszámolt hegyközi, bodrogközi kisvasúthálózat máig is ható veszteséget okozott a kisebb települések és Sárospatak gazdasági, közlekedési kapcsolataiban - nem beszélve e közlekedési eszköz egykori, tájbaillő romantikájából.