Újabb kerékpárút épül a tokaji borvidéken
Mád és Tarcal között a 19 kilométeres tokaji körhöz kapcsolódva jön létre bicikliút, összességében több mint 8 kilométeren.
A Mád és Tarcal közötti 7,6 kilométeres szakaszon kerékpáros nyom (külön projektben megvalósuló szervízút), több mint 5 kilométeren klasszikus kerékpárút jön létre. Ezt a szakaszt a LASPED kivitelezi nettó 526 millió forintos szerződéses értéken – számolt be róla a Magyar Építők.
A másik szakasz Tarcal belterületén jön létre egy 3 kilométeres szakaszon: kerékpárút, közös gyalog- és kerékpárút, kerékpáros hídműtárgy és kerékpársáv épül ki.
Korábbi sajtóhírek szerint a fejlesztés közvetlenül kapcsolódik az úgynevezett Tokaj-kör kerékpáros útvonalhoz. A Tokaj-kör kiépítése során a tokaji Kopasz-hegy körül jön létre kerékpárút a Tokaj-Tarcal-Bodrogkeresztúr-Tokaj útvonalon, mintegy 19 kilométeren. Az átfogó fejlesztés korábbi ütemét a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma végezte el: ennek során 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épült ki Tokaj belterületén, valamint 3,63 kilométeren a már meglévő földutakat aszfaltozták le.
Korábban írtunk róla, hogy az elkészült szakasz igazán érdekes megoldásokat is felvonultat. Cikkünk ide kattintva olvasható.
Forrás: borsod24.hu