Indul a Tokaj-Hegyaljai Nyár

Jelentős, októberig tartó programkínálattal készülnek.

 tokajnyar

Tokaj-Hegyaljai Nyár – Egy évszak művészet néven fogják össze a borrégió és Zemplén pünkösdtől októberig tartó programjait, amely egy idő után akár jó nevű, közös márkává is válhat – hangzott el a programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, Sárospatakon. Turjányi Miklós, a Zempléni Fesztivál fesztivál­igazgatója elmondta: eredetileg a térség – általuk szervezett – piacvezető rendezvényét szerették volna kibővíteni az átlagos tíz napról egész nyárra, de belátták, ez nem lehetséges. Ezért próbálják most meg összegyűjteni a már bevált programokat, amelyik időszakban hiány van a rendezvényekből, oda szerveznek. Hangsúlyozta: céljuk, hogy a maguk lehetőségeivel hozzájáruljanak Tokaj-Hegyalja turisztikai és kulturális fejlesztéséhez. Mint ismert: a Wáberer György kormánybiztos által két éve vezetett fejlesztési program segítségével Tokaj-Hegyalját és Zemplént az ország harmadik leglátogatottabb turisztikai célpontjává szeretnék tenni a Balaton és Budapest után. 

Négyszáz rendezvény 

Turjányi Miklós hozzátette: információik szerint a térségben tavasztól őszig mintegy 400 rendezvény van körülbelül 130 ezer látogatóval. Ebből eddig 200-ról érkezett be adat hozzájuk az önkormányzatoktól, de várják a többi információt is. Meglátása szerint a programok összehangolásával ez a közönségszám növelhető, ráadásul a turisták számára is biztosított, hogy bármelyik időszakban látogatnak el a borvidékre, találnak szórakoztató programot. A fesztiváligazgató kiemelte: a Tokaji borvidék az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött, a színvonalas programok ezzel együtt sokat lendíthetnek a látogatottságon. Mindezeket közös honlapon kínálják az érdeklődőknek. 
Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kezdeményezés eredményeként a kisebb településekre is színvonalas rendezvények juthatnak el. 

Megjegyezte: a történelmi Zemplénben gondolkodnak, vagyis szándékaik szerint lesznek rendezvények például a szlovákiai Kassán és Királyhelmecen is. Hozzátette: a belföldi turizmus erősödése is hozzájárulhat a programok sikerességéhez.

Forrás: Boon

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.