Tokaj: Los Angeles-i kerettag lett Soltész Péter

soltesz peter 02

A Vizisport Club Tokaj fiatal kenusa meghívást kapott a 2028-as olimpiai keretbe - számolt be róla a Borsod Online.

„Az utánpótlás kapitány, az 1980-as, moszkvai ötkarikás játékok bajnoka Foltán László – aki a Nemzet Sportolója címmel is rendelkezik – állította össze a névsort – kezdte a tizennyolc esztendős Soltész Péter korosztályos világbajnok, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium 12/F osztályos, idén érettségiző tanulója, majd így folytatta: – Ez természetesen pillanatnyilag túl sokat nem jelent, hiszen hol van még a Los Angeles-i olimpia, de a beválogatásom jelzés értékű, így alapvetően örömteli. Visszatükrözi az általam eddig megtett utat, amely az első lépcsőfok általam történő megmászását jelenti. Vagyis az országos szövetség szakmai elöljárói figyelnek rám, elismerik a munkámat, számon tartanak, ennek következtében pedig meghívnak a korosztály edző- és sítáboraiba. A közelmúltban például társaimmal egyetemben az olaszországi Livigno téli centrumában dolgoztam, gyűjtöttem az erőt az idei feladataimra.”

Világversenyekre készül

Foltász László a napokban úgy fogalmazott, hogy Tokaj feliratkozott a kenus térképre, bár a vármegyénk keleti kapujának gyorsan fejlődő városában élő szép reményű fiatalember már korábban letette a névjegyét és teljesítményével öregbítette a település vízisportjának jó hírét. „Most kilátásban van számomra a három hetes törökországi gyakorlatozás, amely kiválóan épül majd arra a munkára, amelyet a gimnázium lenti konditermében napok és hetek óta az edzőm Krecz Tamás irányításával elvégeztem – folytatta Soltész Péter. – Mozgalmas év elé nézek, a sportban és a tanulásban is helyt kell állnom, ehhez pedig erőre is kitartásra lesz szükségem. Ezért karácsonykor csak kicsit lazítottam, itthon és családi körben töltöttem az ünnepeket, a szilveszter pedig már Olaszországban ért.”
A tokajiak nagy reménységétől megkérdeztük azt is, hogy ebben az esztendőben milyen hazai és külföldi kötelezettségei lesznek és ezt a választ kaptuk: „Rajthoz állok a párizsi olimpiai válogatókon, persze nem annak reményében, hogy bekerülök a francia fővárosba júliusban utazó keretbe. Az erőfelmérés és a rutinszerzés jegyében versenyzek majd, különben pedig a hasznomra válhat, ha az itthoni klasszisok ellen küzdök. A XXXIV. nyári olimpia évében még csak huszonkét éves leszek, a pályafutásomba akár három, vagy négy viadal is beleférhet. Természetesen megmérettetem magam az U23-as felmérőkön is, mert az a célom, hogy kijussak a nyári világversenyekre, a szlovákiai Európa-bajnokságra és a bulgáriai vébére.”

Forrás: Tokaj Város weboldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.