Sárospatak: Büntetőkkel is büntettek

tizenegyesrugo bajnoksag 02

A juniorkategóriában csak a tizenkilencedik kör döntött.

Kiváló időben, sok gyerekkel és felnőttel a Bodrog-parti városban rendezték az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság sárospataki területi fordulóját.

Parádésan védtek

Izgalmas csatát hozott a verseny, melynek keretében két kategóriára vártuk a nevezőket – kezdte Belicza János, a nagy népszerűségnek örvendő esemény kelet-magyarországi instruktora, majd így folytatta: – A juniorok mezőnyében főleg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola játékosai adtak számot ügyességükről, a felnőttek csoportjába pedig a helyieken kívül elsősorban a környékről és a régióból jöttek próbázók. Újra kiderült, hogy néhány közhely máig megállja a helyét: 11-est nem lehet védeni, csak rosszul rúgni, vagy 11-est kizárólag az a játékos ronthat el, aki neki mer futni a letett labdának. Végül a fiatalok között Csikó Bence, míg a felnőttek táborában Bacsi Krisztián, a tavalyi országos döntő negyedik helyezettje diadalmaskodott, és jutott tovább.

A labdarúgó-játékvezetőként szolgáló, valamint a SUSI elnökeként is közismert Belicza János elmondta még, hogy a két kapus – Érháti Kristóf és Sulyok Marcell – parádésan védett, továbbá kiemelte, hogy a juniorkategóriában csak a tizenkilencedik kör döntött a végső győztes személyéről.

(A borítóképen: Belicza János fő szervező és Csikó Bence, a junior nyertes)

Forrás: boon.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.