Szerencs: A Bekecs Néptáncegyüttes kápráztatta el a szerencsi közönséget
A Bekecs Néptáncegyüttes a gazdag néptánchagyományú testvérvárosunk Nyárádszereda együttese, amelyet a kezdetekben a helyi és környékbeli fiatalok alkottak. Nagy hangsúlyt fektetnek a helyi, főként erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszik színpadra.
A megjelenteket Nyiri Tibor polgármester köszöntötte. Beszédében elhangzott, hogy a Kárpát-medence sokszínű kulturális örökséggel rendelkezik, amit remekül tükröz a Bekecs Néptáncegyüttes. A városvezető ezután a testvérvárosi kapcsolatok fontosságára irányította a figyelmet, majd kiemelte, hogy a két város közötti kapcsolat hosszú évek óta erős alapokon nyugszik. Nyiri Tibor kitért a néptánc és a közös kulturális élmények fontosságára, és örömét fejezte ki, hogy ezen a napon a magyar kultúra határokon átívelő összetartó erejét ünnepelhetik.
A néptáncegyüttes a „Párosan szép…” című előadást mutatta be a szerencsi közönségnek, amely produkció a fennállásuk tizenötödik évfordulójának apropóján született. A színpadon marossárpataki és vajdaszentiványi koreográfiákat, de válaszúti, nagyecsedi, szucsági, valamint andrásházi tánclépések egyaránt láthatott a közönség. Az előadás a mindenkori férfi és nő kapcsolatrendszereit boncolgatja, párkapcsolati konfliktusokat mutat. A vár patinás falai között megrendezett eseményre a belépés díjtalan volt, a talpalávalót a Tokos zenekar szolgáltatta.
Forrás: Szerencsi Hírek Facebook oldala