Szerencs: Jubileumi Kiss Attila Emléktúra
A szerencsi Sziget Alapítvány immáron 20. alkalommal szervezett május 13-án emléktúrát a Szerencsi-dombvidéken a fiatalon elhunyt Kiss Attila gimnáziumi igazgatóhelyettes emlékére, valamint a sportjellegű természetjárás népszerűsítése érdekében.
A szerencsi Rákóczi-vártól történő indulás előtt, Nyiri Tibor Szerencs város polgármestere, a Sziget Alapítvány kuratóriumának az elnöke üdvözölte a negyven főből álló túrázó csoportot, külön köszöntve Kiss Attila özvegyét, Katalint és Attila öccsét, Józsefet. A polgármester hozzátette: ,,A túrán az emlékek mellett a természet kincseit is közel engedjük magunkhoz, amely nemcsak lélekemelő, de az egészségünkre is pozitív hatással van. A Sziget Alapítvány térségünk természeti és történelmi értékeinek ápolását kiemelten fontosnak tartotta, ezt a szemléletet igyekszünk tovább vinni az utókor számára" – mondta a városvezető.
A húsz kilométeres túra útvonala Szerencstől, Monokon át Megyaszóig vezetett. A gyaloglás a megyaszói református temetőben ért véget, ahol koszorúkkal emlékeztek a résztvevők az egykori igazgatóhelyettes sírjánál.
Fotó: Globo Televízió
Forrás: Szerencsi Hírek Facebook oldala