Zemplén Településszövetség: Hercegkúton ünnepelt...

unnepseg hercegkuton 02

Közösen tartottak két, nagy hagyománnyal rendelkező rendezvényt.

Közös rendezvénybe fonták össze a 24. alkalommal megrendezett Zempléni Településszövetség (ZTSZ) Napját, valamint a szintén hagyományos nemzetiségi fesztivált Hercegkúton.

Az esemény összekapcsolásának hátteréről Májer József, a 70 várost és falut tömörítő településszövetség elnöke elmondta: a ZTSZ Napját az 1997-ben megrendezett Európa-hét emlékére szervezik meg minden esztendőben. A pandémia miatt ugyan most két évig szünetelt a rendezvény, de az év eleji elnökségi ülésen úgy döntöttek, nyáron folytatják a programot, amelynek lényege, hogy a tagtelepülések kulturális közösségei bemutatkozzanak. Idén egy fotópályázatot is hirdettek fiataloknak, amelyre sok pályamunka érkezett.

Rák József, a vendéglátó település polgármestere azt mondta, hogy a településszövetség programja jól illeszkedik saját hagyományos rendezvényükhöz, ezért fogadták szívesen a kezdeményezést. Az eseményen a hercegkútiak a saját borászati, gasztronómiai és kulturális értékeiket mutatták be.

A közös értékek a jövő alakításához is nagy erőt adnak

- Dr. Stumpf István

Dr. Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Hercegkút szülötte és díszpolgára úgy fogalmazott: nagyon örül annak, hogy szülőfaluja látja vendégül ezt a két, nagy hagyománnyal rendelkező rendezvényt, mert a közös értékek a jövő alakításához is nagy erőt adnak.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: a világpolitikai és világgazdasági események eredményeként úgy tűnik, egy időre biztosan vége a szinte korlátlan források időszakának. Ilyenkor válnak igazán hasznossá az olyan szervezetek, mint a ZTSZ, amely a települések számára módot ad a nehéz időszakot áthidaló összefogásra.

Aros János, Sárospatak polgármestere kifejtette: az idő azt igazolta, hogy mindenképpen megéri egy olyan közösséghez tartozni, mint a ZTSZ. Ez a szervezet ugyanis módot ad arra, hogy ha probléma adódik, a közösség tagjai egymásra is támaszkodhassanak. A ZTSZ Napját jövőre Tiszalúcon rendezik meg.

(A borítóképen: Májer József köszönti a résztvevőket)

Forrás: boon.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.