Újjászületik a Grand Tokaj Zrt.

grand tokaj 02

A magasabb minőségű borok előállítását célozza meg a cég, emiatt csökken a felvásárolt alapanyag mennyisége is. A Tokaji márkával kapcsolatban is születtek fontos döntések a budapesti ülésen.

A Tokaji márka jövőjét is érintő döntések születtek a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumának legutóbbi, hétfőn megtartott, budapesti ülésén – közölte kedd este a Facebook oldalán Wáberer György, a kuratórium elnöke. Mint írta: „a testület tagjai velem együtt egyhangú szavazással támogatták, hogy az egyetemen felgyűlt kivételes tudásvagyonra és az évszázados hagyományokra építve a Grand Tokaj Zrt. a magasabb minőségi kategóriába tartozó borok előállítására összpontosítson. A javasolt intézkedések tartalmazzák a termés mennyiségének korlátozását és ebből fakadóan a felvásárlandó volumen csökkentését” – áll a közleményben.

grand tokaj 03

A Grand Tokaj Zrt. 2021 óta a Tokaj-Hegyalja Egyetemet is fenntartó alapítvány portfóliójába tartozik. A cég korábban a Tokaj Borvidék legnagyobb integrátora, vagyis felvásárlója volt. A velük szerződésben álló termelőktől átvett szőlőmennyiség az évek során sokat csökkent, de még mindig meghatározó.

Támogatást kér

Wáberer György a továbbiakban úgy fogalmazott: „meggyőződésem szerint minden művelési, szüretelési és kezelési előírásnak a minőségi szempontokat kell szolgálnia. A Tokaji márkának a kiélezett versenyben csak így van jövője. Ehhez minőségi újjászületésre van szükség. Ennek alapvető viszonyítási pontja a történelmi borvidék és a Grand Tokaj Zrt. lehet. A termelési előírásokat betartva szüretelt és felvásárolt magasabb minőségű szőlő értéke értelemszerűen növekedhet, ára pedig elérheti a jelenleginek a dupláját is. Az intézkedéscsomag megvalósításához kérem a tisztelt szőlőbirtokosok és borászok támogatását” – közölte a kuratóriumi elnök.

Forrás: Borsod Online

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.