Történelmi héten van túl a forint és nem túl jók az előjelek a folytatásra

melypon2t

A forint csütörtöki óriási - napon belüli - fordulata és a pénteki erősebb szinteken hullámzása után most nyilván az áll a befektetők fókuszában, hogy merre tovább. Ennek kapcsán szedtünk most össze néhány támpontot.

A rendkívül magas energiaárak európai gazdasági recesszió esélyét fokozó hatása mellett a héten közel 20 éves mélypontra, csaknem a kerek 1,00-es szintig esett az euró a dollárral szemben, a nagyfokú menedékkeresés pedig igencsak megviselte a forintot is amellett, hogy masszívan romlik magyar külső egyensúly, illetve bizonytalan EU-pénzes vitáink kifutása.

mgraf1

Mindez amellett történt, hogy a forint irányadó és egyhetes betéti kamatát az elmúlt hetekben már intenzíven emelte az MNB és a szerdán 417 közelében kialakult történelmi forintmélypont után csütörtökön újabb 200 bázisponttal volt kénytelen azt emelni. Ez azonban még újabb forintesést váltott ki, majd ezután jött a Kormányinfó és a kormányfő egybehangzó üzenete, hogy négy területen fontos engedményeket tett a kormány az Európai Bizottsággal való kiegyezés érdekében és Orbán Viktor miniszterelnök azóta a Facebookon is kiemelt beszédrészlete szerint minden technikai akadály elhárult a megegyezés elől.

Ez azonban a Portfolio vasárnap esti, a Financial Times értesüléseivel egybehangzó cikke alapján még nincs így, maradtak még nyitott kérdések, így gyors alku egyelőre nem várható, noha arra várna a piac, hogy kiálljon a nyilvánosság elé a Bizottság vezetése és kimondja, hogy össze fog jönni a megállapodás.

mgraf2

A gyors alku tehát még nincs benne a levegőben, ami eleve törékennyé teszi a forint helyzetet, akárcsak az, hogy a hétvégén a német és francia vezetés elég egyértelműen kimondta: az orosz gázszállítások teljes leállításával kell számolni, ami téli ellátási zavarokhoz és akár mély recesszióhoz is elvezethet. Mindez nagyon rossz gazdasági kilátásokat vetít előre Európának és a komoly külkereskedelmi nyitottság miatt Magyarországnak is amellett, hogy a most beszerzendő gáz elképesztően drága lehet (a magyar kormány erre adott utasítást a minap), ami még tovább ronthatja a magyar külső egyensúlyt is, az pedig további leértékelődési nyomást fejthet ki a forintra.

Szintén nem feltétlenül tesz jót a magyar eszközárak megítélésének a hétvégtén kirobbant szembenállás a magyar és az amerikai kormány között a globális minimumadóvcal kapcsolatban, amit a magyar kormány az őszi ígéretek ellenére nemrég megvétózott a Tanácsban, erre válaszul Amerika felmondta a kettós adóztatást tiltó 1979-es egyezményt. A magyar kormány felől heves reakciók érkeztek, illetve készül egy parlamenti határozati javaslat is:

Az extrém gáz- és árampiaci árak, illetve a tényleges ukrán harctéri cselekmények együttesen jól láthatóan egy elhúzódó, gazdaságilag, pénzügyileg is kimerítő háború felé mutatnak, ez pedig már most is rendkívüli tőkemenekítést okozott a feltörekvő piacokról, a tőkéért folytatott harc fokozódása pedig szintén nem túl jó kilátás a forint számára.Figyelmeztető jel, hogy a héten a befektetői menedékkeresés és forintesés mellett komoly állampapírpiaci hozamemelkedés zajlott le nálunk, amely kapcsán szintén leváltunk a régióról, mert máshol az utóbbi napokban már inkább estek a kötvényhozamok a recesszióra készülés jegyében.

Pozitív jel viszont, hogy a komoly MNB kamatemelés, a jövő hétre beígért összeolvasztása az alapkamatnak és az egyhetes betéti rátának, továbbá a kormány engedményei az EU-pénzekért cserébe komoly napon belüli forinterősödést okozott csütörtökön és ehhez képest pénteken nem volt új forintmélypont, erősebb szinteken tudott stabilizálódni a forint. Pénteken már a kötvényhozamok is estek

mgraf3

Szintén pozitív piaci jel rövid távon, hogy a vártnál jobb átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentés hatására komoly napon belüli fordulat volt az euró/dollár árfolyamában, azaz a jó adatokra már inkább gyengült a dollár a reggel elért közel 20 éves csúcsáról. Ez tipikus fordulós jel szokott lenni a technikai elemzés tárházában (kalapács alakzat, illetve nagy kanóc egy több napig tartó esés után), ami a kibontakozó fordulat jele és a napos RSI is már a túladottságra utalt az EURUSD-ben.

mgraf4

Amennyiben valóban gyengülne a következő kereskedési napokon a dollár az euróval szemben - bár a fenti gázpiaci aggodalmak miatt az erősen kérdéses - akkor az fellélegzést jelenthetne a forintnak is és a 400 alatti tartományba tudna süllyedni. Ebben segítheti az a technikai tény, hogy a berajzolt emelkedő trendvonalnál tudta zárni a hetet az EURHUF 405,5-nél, azaz csak átmenetileg ugrott fölé az árfolyam, jó nagy kanócot rajzolva a grafikonra. Szintén a forintesés megállására, esetleges visszafordulására utal az, hogy már a hetes szintű RSI mutató is a túlvett, 70 közeli tartományban jár

mgraf5

Forrás: Portfolio

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.