Szociális Tüzelőanyag programok – ÉSZAKERDŐ

szocialis tuzeloprogram 02

254 település jutott tűzifához az ÉSZAKERDŐ-től a szociális tűzifa programban

Az elmúlt évben is az 5 ezer fő lélekszám alatti települések nyújthattak be pályázatot tűzifa vásárlás támogatására a rászoruló családok tüzelőanyag költségeinek enyhítése céljából a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázaton. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a kezdetek óta aktívan részt vesz a kormány által elindított Szociális Tüzelőanyag Programokban. Az erdőgazdaság működési területén a nyertes önkormányzatok száma meghaladta a 250-et, összesen csaknem 27 ezer köbméter tűzifa szállítására szerződött társaságunk – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt vezérigazgatója.

A program során elsősorban keménylombos tűzifát – bükk, gyertyán, tölgy és cser fafajokat – szállítottak ki. Az igényelt mennyiség nagyon változó volt, 4 és 655 köbméter között mozgott. Ebben az időszakban a tűzifa termelése folyamatos, az önkormányzatok kiszolgálását előtérbe helyezve szervezi a munkát társaságunk. Az időben elvégzett előkészületeknek köszönhetően az enyhének mondható téli időjárás kihívásai mellett is minden – az ÉSZAKERDŐ Zrt-vel szerződést kötött és azt maradéktalanul betartó – önkormányzat még a február 15-i határidő előtt hozzájutott a tüzelőhöz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Miskolc, 2025. február 20.

Forrás: Sárospatak Város honlapja

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.