Itt cserélnek aszfaltot a 37-es főúton

aszfaltcsere 02

Az egyik oldali pályán már az új aszfalt készül, a másik oldalin még a napokban fognak dolgozni. Aszfaltoznak a 37-es főúton.

Hétfőn és kedden is Közutas autókkal, munkagépekkel és dolgozókkal találkozhattak a 37-es számú főúton közlekedők az úgynevezett Csavargyári kereszteződés előtti felüljáró, vagyis az Ongai vasút feletti hídnál. A munkások félpályás útlezárás mellett dolgoztak és az aszfaltot marták fel hétfőn, aszfaltoznak a szakemberek.

aszfaltcsere 03

Aszfaltoznak mindkét oldalon

Kíváncsiak voltunk, hogy pontosan milyen munkálatok vannak ott folyamatban, illetve meddig tartanak és milyen korlátozásokra számíthatnak az arra közlekedők, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez fordultunk.

„A 37-es főút Ongai vasút feletti híd környezetében kezdődtek burkolatjavítási munkálatok a hét elején. Miskolci mérnökségünk szakemberei a hétfői napon a jobb pálya mindkét forgalmi sávján a kopóréteget felmarták mintegy 50 méter hosszúságban, a mai napon pedig ezen szakasz újraaszfaltozása történik. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, ugyanezen munkálatokat a hét folyamán a bal pályán is elvégezzük. Az aszfaltozást követően az érintett burkolati jelek újrafestése is meg fog történni” – válaszolták megkeresésünkre.

Körültekintést kérnek az autósoktól

„Addig is arra kérjük a járművezetőket, hogy a balesetmentes közlekedés és munkatársaink védelme érdekében a munkaterület környezetében minden esetben körültekintően, a közúti jelzések szerint, a KRESZ szabályainak betartásával közlekedjenek. A munkálatok idejére a közlekedők türelmét és megértését kérjük!” – tették hozzá.

Forrás: boon.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.