Átadták Magyarország legnagyobb termelésű naperőművét

szihalom napelempark 02

Kedd délelőtt adták át Magyarország legnagyobb termelésű naperőművét a Heves vármegyei Szihalomban: a Solar Markt Csoport új, csúcstechnológiás erőműve speciális szoftveres vezérléssel és 12 meteorológiai állomással van felszerelve, és hatékonyan használja a talajról visszaverődő fényt is.

A próbaüzemeket követően elindult Szihalmon Magyarország legnagyobb termelési hatékonyságú naperőműve. A 69 MWp teljesítményű erőmű a Solar Markt és a Green Cloud együttműködésében valósult meg: ez az első olyan naperőmű Magyarországon, amelyet kifejezetten azért építettek, hogy a hazai vállalatoknak biztosítson zöldáramot.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter az átadón elmondta, hogy tavaly a legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést iparági bontásban az energiaszektor produkálta 11 százalékkal, amiben nagy szerepe van a zöld átállásnak, a napelemes energiatermelés felfutásának. "Ha azt akarjuk, hogy hazánk ne maradjon le a világban zajló versenyben, a magyar gazdaság erősödjön, és elérjük klímapolitikai céljainkat, akkor folytatni kell a munkát. Ezt pedig éppen az olyan beruházások megvalósítása jelenti, mint amilyen a szihalmi napelempark" - tette hozzá.

A kedden átadott erőmű több szempontból is mérföldkőnek számít a hazai energetikában: az erőműbe épített technológia, valamint a működéséhez használt szoftveres- és adaptív megoldásokkal a szihalmi erőmű a hazai naperőművek új generációját jelenti. Kapcsolódik hozzá egy, a vállalatok zöld-átállására tervezett szolgáltatáscsomag is, ami a hosszútávú zöldáram-ellátást biztosítja az ügyfél energiaigényeire szabva, az időjárásfüggő zöldenergia ellátás sajátosságaitól függetlenül.

Mécs Imre, a Solar Markt Csoport elnöke az átadón a Portfolio kérdésére elmondta: Szihalom Magyarország legnagyobb termelési hatékonyságú, legnagyobb önállóan működő naperőműve, értékét üzleti szempontból az adja, hogy teljesen piaci alapokon jött létre, a jövő üzleti, ESG-igényeit figyelembe véve.

„Már nem csak a szabályozó, hanem maguk a gazdasági szereplők is úgy gondolják, hogy szükség van a zöldenergiára. Ezért kapcsolódtak hatékonyan a projekthez a finanszírozó partnerek is” – tette hozzá, és kiemelte: „a Szihalomhoz hasonló nagyméretű, nagy teljesítményű, a globális csúcstechnológiát jelentő napelemparkok a zöld átállás alapjait jelenthetik”.

A szihalmi naperőműre alapozva, a magyar vállalatok a Green Cloud Szolgáltatási Csomag keretében Magyarországon megtermelt tiszta energiát vásárolhatnak testreszabottan, miközben akár 100%-osan is csökkenthetik a környezeti terhelésüket (karbonkibocsátásukat).

Csúcstechnológia Hevesben

„A Szihalom naperőmű különlegessége technológiai szempontból, hogy olyan komponensekből állítottuk össze, ami egy rendkívül flexibilis, tartós és egyben egy kifejezetten nagy termelékenységet jelentő kombinációt ad. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy esős, borongós időben is jóval többet termel, mint egy átlagos naperőmű, köszönhetően annak, hogy fejlett szoftveres vezérlése van, ami a legoptimálisabb helyzetbe állítja a paneleket” – mondta el a Portfolio-nak Mormer Miklós projektigazgató.

Hozzátette: 12 meteorológiai állomás folyamatosan figyeli az időjárást, extrém körülmények esetén „védekező” lépéseket tesz a rendszer, megvédik a paneleket a széltől vagy a jégesőtől, hótól. Az árnyékolás soronként leköveti a Nap mozgását, ezáltal nem zavarják a sorok egymást, és a szomszédos sorról vagy a talajról visszaverődő fényt is tudják hasznosítani. A projektigazgató szerint napjainkban Európában ez a leginkább előrehaladott technológia, egyfajta következő szintet jelent az erőművek építésében.

A Szihalom napelemparkban már most előkészítették azt az infrastruktúrát, kábelezést, amikkel később a projektet szélenergiával és energiatárolással ki tudják egészíteni.

Címlapkép forrása: Solar Markt

Forrás: portfolio.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.