Megújul a pácini kastély

pacini kastely 02

Több mint százmillió forintot fordíthatnak a beruházásra.

A munkaterület átadásával elkezdődött a pácini Mágochy – Alaghy – Sennyey - kastély felújítása és környezeti rehabilitációja. Mindezt sajtótájékoztató keretében jelentették be a helyszínen pénteken.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 6-7 éves álma vált valóra a településnek a beruházással. Emlékeztetett rá, hogy az épületen igazán komoly feltárási - felújítási munkálatok utoljára 1977 és 1987 között valósultak meg, így jött létre a Bodrogközi Kastélymúzeum. Azóta a kétezres évek elején belső festést végeztek a kastélyban, majd 2012-ben újabb belső rekonstrukció következett a kiállítási anyag újragondolásával. A honatya kiemelte: most egy úgynevezett interreg pályázat segítségével sikerült több mint kétszázezer eurót nyerni az épület állagmegóvási, felújítási munkálataira és környezetének rehabilitációjára. Ez forrás azonban – főleg az építőipart érintő áremelkedések miatt - nem lett volna elég a teljes tervezett beruházás elvégzésére, ezért egy újabb pályázat révén további 67 ezer eurót nyertek, az így már a százmillió forintot bőven meghaladó összegből megtörténhet a teljes kivitelezés. A rendelkezésre álló támogatás felhasználásával a külső homlokzati munkálatokat végzik el, kicserélik a tető héjazatát, elvégzik a bádogos munkákat, a belső festést és élményelemek, valamint interaktív módszerek beiktatásával átalakítják kiállítást. Mindezek alkalmazásával a látogatók helyben eltöltött idejét szeretnék növelni – közölte a képviselő.

További turisztikai fejlesztések

Dr. Hörcsik Richárd szót ejtett arról is, hogy a pácini kastély felújítása fontos eleme az egész Bodrogközt érintő idegenforgalmi fejlesztési projektnek. Ennek keretében a karosi Honfoglalás Kori Látogatóközpontot fejlesztenék, Karcsán pedig az Árpád-kori templomhoz 300 millió forint értékű beruházás eredményeként egy református látogatóközpontot szeretnének létrehozni, amely pályázat jól halad – közölte. További kiemelt része a térség turisztikai életének a cigándi Bodrogközi Múzeumporta – emelte ki. A honatya aláhúzta: további turisztikai fejlesztéseket remélnek a szlovákiai és magyarországi Bodrogköz összefogásával elkészülő fejlesztési elképzeléstől is, amihez mindkét kormánytól várnak támogatást. Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere kifejtette: a kastély felújítása sokat jelent a településnek, ugyanis rendkívül népszerű a múzeum, évente több mint tízezer látogatót fogad. A most elkezdődött és a tervek szerint a hónap végére be is fejeződő beruházás reményeik szerint újabb lendületet ad a helyi turizmusnak és a látogatók messzi földre jó hírét viszik majd Pácinnak.

Forrás: Pácin Község Facebook oldala

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.