Hét éve szabotálja a kormány a digitális oktatás reformját

reform

A netadó elleni felháborodás hívta életre az elmúlt 13 év leginkább előremutató oktatási reformtervét, de az azóta is csak írott malaszt. A kormány 2016-ban elfogadott Digitális Oktatási Stratégiájából szinte semmi nem valósult meg. Ez különösen fájón mutatkozott meg a Covid idején, és a helyzet ma sem jobb.

„2020-ra befejeződik a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása. Minden tanárnak és oktatónak lehetősége lesz döntő részben ingyenes kompetenciafejlesztésre, az állampolgároknak az alapvető digitális tudás elsajátítására, a kis- és középvállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek pedig a cégük érdekében elsajátítandó digitális tudás megszerzésére” – jelentette ki 2016 nyarán Deutsch Tamás, akit előző évben nevezett ki Orbán Viktor a „Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztossá”.

Mindez már olyan régen volt, hogy talán érdemes felidézni: az Orbán-kormány 2014-ben meg akarta adóztatni az internetes adatforgalmat, ami óriási felháborodást keltett, 2010 óta nem látott nagyságú tüntetéseken adtak hangot az emberek a felháborodásuknak. Annyira, hogy szinte példátlan módon, Orbán Viktor kihátrált az ügy mögül.

Ezt a kihátrálást Orbán mindig valamilyen előremeneküléssel, trükkök sokaságával leplezi, például nemzeti konzultációt hirdetett az internetről és a digitális fejlesztésekről, ezt követte 2015-ben a már említett Digitális Jólét Program (DJP) meghirdetése Deutsch Tamással az élen.

A hangzatos terv több alprogramból állt, az egyik volt ezek közül a Digitális Oktatási Stratégia (DOS), amit a kormány 2016 októberében el is fogadott.

Forrás: hvg.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.