A Nyugat menti meg Magyarországot az orosz medve árnyékától?

 medve

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta sorra fogadják el az Oroszország elleni szankciókat a nyugati országok, miközben Ukrajnát fegyverrel és pénzzel támogatják. A szankciók mellett érvelők alapvető fontosságúnak tartják az agresszor meggyengítését, míg ellenzői hatástalannak minősítik azokat. Valójában minden egyes szankció mindkét félnek, tehát Európának is fájdalmas, mégis a mostani kellemetlenség a nyugati országok hosszú távú biztonságát szolgálja.

Az Oroszország elleni olajembargóval még súlyosabb megosztottság alakul ki a szankciók támogatói és ellenzői között. „Európa lábon lövi magát.” „Jobban fáj nekünk az embargó, mint az oroszoknak.” „Putyin röhög a markában.” Nagyjából ezek a téves értelmezések keringenek azzal kapcsolatban, hogy Európa újabb szankciókat vet ki Oroszországra. Mások ennél is tovább mennek, és arról beszélnek, hogy a nyugati fegyverszállítások a háború elhúzódásával járnak, amelyek tovább élezik a konfliktust. Valójában azonban csakis ezek a lépések védhetik meg a nyugati világot attól, hogy Oroszország a következő években és évtizedekben növekvő fenyegetést jelentsen. Nem mellesleg alapvető fontosságú, hogy a NATO és az EU ne nézze tétlenül azt, ahogy Vlagyimir Putyin a XX. század legsötétebb időszakába vezesse vissza a kontinenst.

De milyen lehetőségek léteznek Oroszország megállítására? Több úton is elindulhatunk. Az első az, ami értelemszerűen fel sem vetődött. Ha a NATO háborút hirdet az agresszor ellen, az világháborúval/atomháborúval járhatna, és potenciálisan a civilizáció elpusztulásához vezethetne. Ezt a forgatókönyvet a szövetségesek logikus módon kizárják, és ezért sem küldenek katonákat Ukrajnába (NATO és orosz katonák semmiképp se álljanak szemben egymással). Nem véletlen, hogy a Nyugat az atomkártyát is következetesen elkerüli, szemben Oroszországgal, amely már többször is fenyegetőzött azzal, hogy atomfegyvert vet be, ha az ország létét látná fenyegetve.

Miután senki sem szeretne világháborút, így Oroszország megállításának az egyetlen létező módja az, hogy gazdasági szankciókat vezetnek be ellene a nyugati országok.

Ezek a szankciók nem sodorják azonnal az összeomlás szélére az orosz gazdaságot, Putyin ugyanis hosszú évek óta készült a háborúra, jelentős tartalékokat halmozott fel – aminek egy részéhez a szankciók miatt nem férnek hozzá –, és igyekezett függetleníteni az országát a külső sokkoktól. Abban, hogy a szankciók közepette is működik a gazdaság, sokat segít a jegybank elnöke, Elvira Nabiullina, aki éjjel-nappal a gazdaság és a pénzügyi rendszer stabilizálásán dolgozik. Putyin ugyanis megértette, hogy a lakosságnak akár fájdalmas monetáris intézkedések is alapvető feltételei a stabilitásnak a háború közepette; ha a jegybankelnök nem lép fel kőkeményen a háború kirobbanása után, illetve a szankciók közepette, akkor a pénzügyi rendszer már nem működne.

A szankcióktól tehát nem várhatjuk, hogy Putyin rövid távon feladja a háborút, ám ha idővel megroppan a gazdaság – aminek egyre inkább látható jelei vannak – és végül mérséklődnek a költségvetés bevételei az olajembargó hatására, akkor sokkal nehezebb lesz finanszíroznia úgy az ukrán háborút, hogy közben működtesse az orosz gazdaságot és egy olyan haderőt mutasson fel, amely a háború közepette képes megvédeni az országot egy esetleges külső támadás esetén. Oroszország védelmi képességének meggyengítése is szerves része az ellenük irányuló nyugati politikának. Ezt pedig nemcsak az Oroszország elleni szankciókkal (amelyek gyengítik a haderő utánpótlásait is), hanem Ukrajna pénzzel és fegyverekkel való támogatásával érik el.

Volodimir Zelenszkij elnöknek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy immár több mint 100 napja harcolnak az oroszok ellen. Az első napok kritikusak voltak, ám az orosz haderő feltartóztatásával adott egy lélegzetvételnyi időt a világ vezető politikusainak, hogy döntést hozzanak. Mit tegyünk? Támogassuk-e Ukrajnát? Pénzt, fegyvereket küldjünk? A nyugati világ biztonságát ma is garantáló Egyesült Államok és egyik legfőbb szövetségese, az Egyesült Királyság nem tétovázott: folyamatosan küld pénzt és fegyvereket, hogy Ukrajna meg tudja védeni magát. Ma már olyan fegyvereket adnak az országnak, amellyel akár mértékadó katonai hatalom is válhat belőle. Az EU már nem ilyen egységes, Magyarország például még ma is elutasítja a fegyverszállításokat Ukrajnába.

Mi történt volna akkor, ha a nyugati világ a másik úton indult volna el? Ha úgy dönt, hogy nem támogatja Ukrajnát sem pénzzel, sem fegyverekkel? Mi történt volna akkor, ha nincsenek nyugati szankciók Oroszország ellen? A rövid válasz az, hogy ezt már senki sem fogja megtudni, mert nem ez történt, azonban elég nyilvánvaló, hogy ebben az esetben Oroszországnak csakis a háborúra kellene figyelnie. Nem kellene azzal foglalkoznia, hogy toldozza-foldozza a gazdaságát, a pénzügyi rendszert, és nem kellene sokat gondolkodnia az egyre nehezebbé váló katonai utánpótláson.

Nos, ha sem Oroszország elleni szankciók, sem fegyverszállítások nem lennének Ukrajnának, akkor valószínűleg az ukrán haderő már jó ideje nem tudná tartani az állásokat. Most nemcsak Kelet-Ukrajna lenne megszállás alatt, hanem talán Kijev is elesett volna.

Miután a nyugati világ az oroszok elleni szankciók és Ukrajna támogatásának útján indult el, így most félünk attól, hogy nyáron nem lesz benzin. Félünk attól is, hogy télen nem lesz fűtés. Félünk, hogy minden nagyon drága lesz a boltokban. De olyan szankciók nincsenek, amelyek ne fájnának mind a két félnek. Ezeket a hatásokat pedig azért viseli el a szankcionáló fél, mert attól tart, hogy a lépések nélkül még rosszabbra fordulhatna a helyzet (akár rövid távon Ukrajnában, akár hosszabb távon Európában). A szankciók hátulütője, ha a társadalom nem tudja, hogy miért kell most áldozatot vállalni, illetve az, ha a társadalom leszakadó rétegeit nem támogatják az európai kormányok. Ebben az esetben ugyanis az emberek elégedetlensége visszaüthet. Ha viszont a másik utat választotta volna a Nyugat, akkor nem azon gondolkoznánk ma, hogy mi lesz orosz olaj nélkül, miért ilyen drága az energia, hanem azon, hogy Ukrajna elfoglalásával – bábkormány alakításával és/vagy az ország bekebelezésével – mennyire közel kerül hozzánk Oroszország, és azt találgatnánk, mi lesz Putyin következő lépése.   

Egyrészt az ukrán hadsereg vártnál sokkal erősebb ellenállása, Oroszország hibás helyzetértékelése, másrészt az oroszok elleni drasztikus szankciók, és Ukrajna fegyverekkel és dollármilliárdokkal való támogatása miatt az orosz haderő nehézségekkel küzd Ukrajnában, miközben gazdasága egyre nehezebb helyzetbe kerül. Legyen akárhol a rubel árfolyama (amelynek nem is igazán van tényleges piaca), a gazdaság a Szovjetunió bukása óta nem látott – vagyis az 1998-as orosz pénzügyi válságot, a 2008-09-es globális válságot, illetve a koronavírus-válságot is meghaladó – recesszióval néz szembe, miközben a Nyugat sokkal ellenállóbb. A pénzromlás pedig olyan gyorsan taszítja szegénységbe az oroszokat, hogy csukott szemmel bármelyik nyugat-európai országgal – ahol évtizedes inflációs csúcsok vannak – nagyon szívesen cserélnének. A gazdasági, politikai és katonai veszteségek következményeként tehát Oroszország már nem az a nagyhatalom, mint korábban volt.

Nem véletlen, hogy Putyin néhány idegesebb pillanatában arról beszélt, hogy gazdasági háborút vív ellene a Nyugat. Habár legutóbbi nyilatkozatában már úgy vélte, hogy ez a stratégia kudarcot vallott, mégis sorra rontja az összes nemzetközi szervezet az orosz gazdaságra vonatkozó rövid és hosszú távú előrejelzését egyaránt. A nyugati hatalmak tehát rengeteget tettek azért, hogy az orosz gazdaság meggyengüljön.

És emberfeletti teljesítményt nyújtottak annak érdekében, hogy a nyári vakáció után az iskolapadba visszaülő gyerekeknek ne azt kelljen tanulni az iskolában, hogy Magyarország keleti szomszédja „hivatalosan Ukrajna, gyakorlatilag viszont Oroszország”.

Ha Oroszország de facto a szomszédunk lenne, az nagyon hosszú ideje nem látott biztonsági kiívásokat támasztana számunkra, hiszen a NATO és az EU tagjait barátságtalan országnak tekintik. Az orosz medve most közelebb jött, de talán Ukrajna és a Nyugat együttesen elérik, hogy ne arról szóljon a következő időszak, hogy NATO-katonák százezrei állomásozzanak a térségünkben egy új hidegháború kapujában. Ha ugyanis Oroszország győzne és Ukrajna elesne, akkor a kelet-közép-európai régió egyáltalán nem az új befektetések célpontja lenne a következő években, évtizedekben, hanem sokkal inkább egy olyan térség, amely Oroszország szomszédjaként egy teljesen új, kiszámíthatatlan és instabil helyzetben találja magát. Ekkor pedig nemcsak azon kellene gondolkodni a kelet-közép-európai országoknak, hogy miképp zárkózzanak fel a fejlett országok életszínvonalához, hanem ennél szerényebb célt, a térség stabilitásának megerősítését is a figyelem középpontjában kellene tartani

Forrás: Portfolio

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.