Tarcal: Fennállásának 30 évét ünnepelte a Zempléni Településszövetség

ztsz 02

Egy különleges eseményre került sor július 27-én Tarcalon, amikor a Zempléni Településszövetség (ZTSZ) ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját.

A szövetség tagjai és a helyi közösségek képviselői ezen a napon gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek az elmúlt három évtized eredményeire, valamint, hogy tiszteletüket tegyék a szövetség felújított emlékoszlopa előtt.

A jubileumi ünnepség 10 órakor kezdődött egy koszorúzási ceremóniával a Tarcal vezér szobor melletti téren. Az ünnepi beszédeket követően sor került a felújított ZTSZ emlékoszlopának leleplezésére, amely nem messze az említett tértől Tarcal főutcáján található. A község nem véletlenül lett kiválasztva az idei ünnepség helyszíneként. Az esemény szervezői emlékeztettek arra, hogy 2004-ben, a szövetség megalakulásának 10. évfordulóján is Tarcal adott otthont a rendezvénynek.

A Zempléni Településszövetség, amely ma közel 70 tagtelepülést foglal magában, 1994-ben alakult és azóta is aktívan működik, összefogva a régió közösségeit. Az elmúlt harminc évben a szövetség sikeresen alkalmazkodott a folyamatosan változó politikai és önkormányzati környezethez, számos kihívást leküzdve és sok eredményt elérve

Forrás: Szerencsi Hírek

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.